Teletha Yaoi Writings

Bosszú
( folyt.)– Viccelsz, Fred bácsi? – sápadtam el. Vannak dolgok, amikre az ember nem számít, nos ez valami olyasmi volt. Épp elég tragikus volt számomra, hogy emlékezzek rá, nem hogy még kiderüljön, valami ilyesmi is.
- Nem vagytok, vér szerinti rokonok! De végül is, azok vagytok. – sóhajtotta. – Ez egy régi történet, ami édesanyád gyermekkorából való. Édesanyád és Kevin anyja, mostohatestvérek voltak. – mondta.
- Remek! Persze megint én vagyok az, aki mindent időben tud meg. – törtem ki. – De akkor...végül is, nem követtünk el túl nagy bűnt. – gondolkoztam el.
- Sajnálom...hogy nem mondtam el előbb! – mondta bánatosan Fred bácsi. – De a helyedben, beperelném Timothy Thortont. – javasolta.
- Ő nem Thorton! – rivalltam rá bácsikámra. – Ő csak egy mocskos Dalton! Nem érdemli meg, hogy a Thorton nevet viselje! – dühöngtem. Tiffany meglepetten pislogott rám, az asztal végéből.
- ne haragudj, kicsim...- szólt szomorúan. – De én akkor is...
- Lényegtelen bácsikám! – vágtam a szavába. – Két hét múlva, amúgy is elköltözöm. – jelentettem be, mindkettejük legnagyobb megdöbbenésére.
- A kevin gyerek miatt vagy a videó miatt? – kérdezte mérgesen Fred bácsi. – Mi lesz Tiffel? Elszakadtok egymástól?
- Fred, mi sosem fogunk elszakadni! Nem lényeg a hely, nem lényeg az idő, mi örökké barátok maradunk. – mondtam gyengéden. – Amúgy Tiffany is elköltözik, a jövő héten. – mondtam.
- Eh? -kérdezte meglepetten.
- Közös életet kezd, Carlossal. Nagyon szeretik egymást és ami azt illeti, tökéletes párt alkotnak. – mondtam.
-...és te? – kérdezte fájdalmas hangon.
- Új életet akarok kezdeni, egy olyan helyen, ahol senki sem ismer. Ahol nyugodtan lehetek és soha többé nem kell a Thorton, vagy a Dalton neveket hallanom. – mondtam fogcsikorgatva.
- Kérlek, ne felejts el, Sera! – mondta szomorkásan.
- Tartani fogjuk a kapcsolatot, bácsikám! Szeretlek, szia! – tettem le a telefonom.
- Sera, most mihez kezdesz? – kérdezte riadtan Tiffany.
- A TEK-nél maradok, ameddig lehet. Körülbelül, másfél hetet saccolok, ameddig kirobban a botrány. – gondolkodtam el. – Azután pedig beadom, az előre megírt, felmondó levelemet. A cuccaim, indulásra készen vannak. Peggi ruháit és dolgait is, már összekészítettem. Nehezebb lesz egy gyerekkel, de megoldom. Peggi, az én kislányom és nem adom senkinek. Sunsetben, megállok majd a nagyinál egy kicsit pihenni, majd onnan indulok tovább, egy tengerparti városba. Majd ha megérkeztem, üzenek neked és Fred bácsinak. Rajtad és rajta kívül, senkit sem akarok magammal vinni, a múltamból. – fejtettem ki röviden. Tiffany elképedve nézett rám, majd beletörődően bólintott egyet.
- Tedd azt, amit jónak látsz. Biztosan, helyesen cselekszel. – mondta. Az igazság, kereken az volt, hogy tudtam Timothy nem fog megelégedni pusztán a nyilvános megaláztatásommal. Még ennél is tovább fog menni és ha azt mondom, hogy akár az életemre is tör...sem túlzok. Bár tény, hogy nem féltem se tőle, sem pedig a mocskos szándékaitól...mégis tudtam, hogy túl messzire el fog menni, aminek Peggit nem tehetem ki. Mellesleg, Kevint sem akartam többé látni.Ahogy megjósoltam, a dolgok másfél hét után bekövetkeztek, mikor megérkezett a bírósági papír. Ugyanis úgy döntöttem, hogy feljelentem Timothyt. Bár börtön nélkül megúszta...hála az apja kapcsolatainak, így is próbaidőre tették és súlyos pénzbírságot kapott. Bár a videó lekerült az internetről tudtam, hogy a főnökömhöz is eljut előbb utóbb. Így is történt. A második hét közepén, bekéretett az irodájába.
- Kérem üljön le, Sera!. Invitált be, Castle. – Tegnap este, eljutott hozzám egy videó! Ez egy bizonyos, önt kompromittáló videó! – mondta megszeppenve.
– Sejtettem, elnök úr! – mondtam meglepettség nélkül.
– De, mivel közeli barátja Carlo Perez, az én unokaöcsém...ő már tájékoztatott a videó illegális felhasználásáról. Közölte, hogy a videó, személyiségi jogokat sért, hogy tudtán kívül készült. Így, nem szándékozom sem felelősségre vonni, sem pedig kirúgni. – taglalta az elnök.
– Elnök úr... – kezdtem bele, – Ön remek vezetője ennek a cégnek és remek ember. Ezért nem szeretném, ha azt hinné, hogy önnel van gondom. – mondtam. Tudtam, hogy elérkezett a pillanat. A pillanat, mikor elvágom az utolsó szálat is, ami ehhez a helyhez köt. – Itt a felmondó levelem! – nyújtottam át. – Remek volt önnek dolgozni, nagyon élveztem. De úgy döntöttem, hogy elköltözöm.
- Ennek a videofelvétel az oka? – kérdezte szomorúan. – Mert ha igen, én tudok önnek egy remek ügyvédet szerezni. – ajánlotta.
- Nagyon kedves, elnök úr. De ez, már végleges. Önnek is csak azt tudom mondani, amit mindenki másnak is. Ebben a döntésemben, nem játszik szerepet a felvétel. – hazudtam.
- Kattenberg! Attól, hogy elmenekül, még a múltja megmarad! Örökké, az élete része marad. – szólt vesébe látóan.
- A múltam...csak múlt. Nem menekülök, csak újra akarom kezdeni. Ne értsen félre. Az én múltam, nem mocskos. Semmi rosszat nem követtem el, ami miatt szégyenkeznem kéne. Nem szégyellem a felvételt sem, amely tudtom nélkül készült. Bár beismerem, hogy zavar, mert magán jellegű. Ez az egész, a verseny alatt történt. Kevin Thorton és köztem, szexuális jellegű kapcsolat alakult ki, annak ellenére is, hogy férfiak vagyunk. De ezt ugyebár, a törvény nem tiltja. Azt viszont nem tudom, hogy kinek volt annyi szabadideje, hogy utánunk szaglásszon és perverz módon videóra vegyen.
- Megértem önt és ha úgy szeretné, akkor készséggel elfogadom a felmondását. – jelentette ki.
- Köszönöm elnök úr, további szép napot! – köszöntem el. Ahogy kiléptem az iroda ajtaján, mintha egy nehéz kő szakadt volna le a vállaimról. Végre elvágtam mindent szálat, amely még visszatartott. Fáradtan vágódtam be a kocsiba és léptem a pedálra, hogy összepakoljam még az utolsó megmaradt dolgokat és a hétvégén útra kellhessek a kislányommal. Egyszer csak, váratlanul elsötétült előttem a világ és nem emlékeztem semmire sem. Mikor újra magamhoz tértem, egy fa állt az autóm mellett, amely tragikus károsodást szenvedett. Szerelőt hívtam, nem akartam nagy felhajtást csinálni pont utazás előtt. Hívtam egy taxit és a biztonság kedvéért bementem a kórházba Carlohoz, aki haladéktalanul megvizsgált.
- Mi a diagnózisod, Carlo? – kérdeztem hetykén.
- Legalább ilyenkor vedd komolyan! – rivallt rám, az amúgy jó kedélyű férfi. – Marha nagy szerencsének tudhatod be, hogy a hashártyád nem szakadt el. Viszont vészesen megsérül és innentől kezdve, kerülj el, minden olyan dolgot, ami felszakíthatja. – mondta a doki. Igen, Carlo most pont olyan volt, mint egy igazi doki. Nem olyan, akivel esténként megiszogatok egy üveg bort. Most komoly volt. – Viszont jó hír, hogy nincs agyrázkódásod. – közölte.
- Ez olyan, mint egy elcseszett szappanopera. Abban vannak csak, ilyen ökörségek! – nyögtem flegmán.
- Nem, ez csak az igazság. A legjobb lenne, ha most hazamennél pihenni. – szólt. – Este pedig, elmész szépen Tiffanyval kikapcsolódni. Én addig vigyázok Peggire. – vágta az arcomba.
- Ehhez semmi...- kezdtem volna kifogásokat keresni.
- Csak hogy ez parancs! Vedd orvosi utasításnak! Legyen ez a búcsú estetek, mielőtt lelépsz! – szólt.

- Tessék! – nyújtott át egy táskát Tiffany, miután Carlos a munkája végeztével hazahozott.
- Mi a tököm ez? – kérdeztem értetlenkedve.
- Új cucc! – vágta rá Tiffany almalét szürcsölve. Ez valami új hullámos divat volt nála, hogy ilyen egészséges cuccokat szívott. Bár felmerült bennem egy sanda gyanú, mégsem mertem megkockáztatni, hogy rákérdezek. Figyelembe véve, hogy az elmúlt hetekben, ingerültebb volt a csaj, mint szokott, arra következtettem, hogy hamarosan többen lesznek, mint kettő. Mivel én sem vagyok szívbajos és még élni is szerettem volna, felvettem amit barátnők hozott nekem. A rövid ujjú ing, amin összevissza három gomb volt, nem sokat takart a mellbimbóimat leszámítva. Kint volt a köldököm. Volt hozzá, egy térdig érő, sportos nadrág egy jó kis sport cipővel. Persze azt már nem kérdeztem meg, hogy mi a jó fenének kellett, erre még nyakkendőt is felvenni, amit Tiff lazán kioldott és az ing gallérja alá igazította. Ahhoz képest, hogy „bulizni” mentünk, Tiff elég szolidan volt öltözve és ezek a furcsaságok az egész esténket végig kísérték. Kezdve azzal, hogy míg én, döntöttem magamba a szeszt, Ő addig rostos gyümölcslevet ivott. A vége az lett, hogy derengett, mintha a bárpulton táncoltam volna, kigombolt felső részben és talán meg is tapiztak néhányan...de ami a legfurább volt...az az álom, amiben Kevin karja kinyúl értem, leránt a bárpultról és ölben kisétál velem a bárból. Természetesen hevesen szitkozódik eközben. Egy rövid kiesés után, arra ébredtem, hogy az ágyamban fekszem. Mivel nagy volt a bódulatom, rögtön vissza is hanyatlottam és újra álomba merültem. Ütős lehetett a pia, mert furcsa álmok környékeztek meg. Az egyik álmomban, Kevin üvöltözött velem, amiért basztam szólni neki, hogy megsérültem. Galád módon a fának hajtottam, csak hogy elvegyem magam...tőle. Ekkora baromságot! Melegség tört rám...de nem egyszerű melegség, hanem őrjítő mértékű, gyullasztó meleg. Ezt is az alkoholnak tudtam be. Kinyitottam a szemem...megint egy hülye álom, lángol az egész szoba. Visszacsuktam a szemem és álomba merültem. Megint feltűnt Kevin, jobban mondva a hangja. Sürgetett és nagyon ideges volt. Gondolatban elküldtem a büdös picsába.
- Ébredj fel de rögtön, Sera! – tisztult még jobban a hangja. Talán nem merem magamnak beismerni, hogy különös érzéseket táplálok Kevin iránt. Olyanokat, amik túl erősek a barátsághoz képest. Annyira, hogy már álmomban is kísértenek.
- Húzz már el, a békés álmomból! – szóltam hangosan. Hűs levegő csapta meg az arcomat és olyan érzésem volt, mintha mozgott volna a talaj. Innentől...már nem volt következő álom. Kinyitva a szeme, egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Egyetlen ismerős dolog volt csupán, a velem szemben elhelyezkedő fotelban, Kevin ült, farkasszemet nézve velem.SzemélyazonosságBassza meg az a...megint álmodnék? Megcsíptem magam és nyugtáztam, hogy nem, ez kétségtelenül a valóság. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok és hogy mit keresek itt egyáltalán.
- Te mi a lófaszt...elraboltál, vagy mi? – kérdeztem rémülten Kevinre nézve. – Megtudtad, hogy el akarok költözni és inkább elraboltál, ugye? –  vágtam hozzá.
- Te komolyan kinézed ezt belőlem? – kérdezte meglepett csalódottsággal a hangjában.
- Nem tudom mit higgyek már el, veled kapcsolatban. De nagyon úgy néz ki a dolog, nem? – kérdeztem.
- Tudod mit? Nekem most ehhez, nincs energiám! Inkább olvasd el, ezt! – nyomott egy borítékot a kezembe. A borítékon az állt: „ Serának, Tiffanytól”.
Sera!
El kell mondanom valamit. Múlthéten Kevin, felkeresett engem. Elmesélt mindent, ami a tudomására jutott. Timothy merényleteket tervez ellenetek. Mikor Carlo felhívott és elmondta, hogy mi történt az autóddal rájöttem, hogy az Ő keze van a dologban. Főleg, miután megtudtam, hogy a légzsák nem nyílt ki. Aztán Kevin feldúltan jelentkezett, hogy tudomást szerezett róla...véletlenül...hogy Timothy arra készül, felgyújtja a házat, mikor te is épp otthon vagy. Carlossal és Kevinnel, tervet kellett kovácsolnunk. Neked nem szólhattunk, hisz nincs olyan hülye, aki bent maradna egy házban, amit rá akarnak gyújtani. A cél az volt, hogy Timothy lássa, épp otthon vagy. Jól jött az iszogatós este, Kevin is felkészülten várt a bárban, hogy matt részegre idd magad. Hozzá kell tennem, a pulton táncolós része, nem jött be neki. Vagyis, gondolom szívesen elnézte volna, ha csak Ő látja. Visszatérve...Kevin hazavitt, így Timothy mindkettőtöket látott bemenni. Kevin lesben állva várt a kezdésre, hogy utána kivihessen téged. Kérlek Sera, menjetek olyan messze, ahol nem talál rátok. Maradj Kevin mellett, Ő majd vigyáz rád. Bocsáss meg, Sera.
U. I.: Nagybácsi leszel...Tiffany és Carlos.
- Ez káprázatos! – tettem le dühösen a levelet. – Nagyot alakítottatok, mondhatom. Szóval oda a házam! – dühöngtem.
- Igen, de ennek, most nincs jelentősége. – szólt higgadtan. – A lényeg, hogy épségben vagy. Timothy és Dalton, addig úgysem nyugszik, míg meg nem halunk. Keresztbe tettünk nekik azzal, hogy megnyertük a pénzt. A piszkos kis drogügyletükbe kellett volna az a pénz, ezért vetettek be mindent a megszerzése érdekében. De nem számoltak veled és a kitartásoddal. – taglalta röviden.
- Akkor ez mind hasztalan volt, mert én élek. Így tovább üldöznek majd. – állapítottam meg.
- Hála Carlonak, nem! – közölte. – Carlo, mintát vett a fogadról, amikor bent voltál nála. Elkészítette a fogazatunkat, amit valószínűleg, Ő „azonosít” majd minket. Fred bácsi is segített.
- Fred bácsi is benne van ebben? – kérdeztem elhűlve. Ez már marha sok volt nekem.
- Igen. A videóbotrány után, felhívott. Elmesélte azt, amit neked is. Mindkettőnknek feltűnt, hogy a dolgok egy ideje, nagyon zavarosak. Ezért elkezdtünk kutatni. Mint kiderült olyan dologba nyúltunk, amibe nem lett volna szabad. A történet röviden annyi, hogy édesanyáink árvaházban nevelkedtek. Egy éves korukban, örökbe fogadta őket, Dakota Dalton és Steve Durran. Igen...két férfi. Hatalmas vagyonuk volt, amit anyáinkra akartak hagyni. Nagyapánk testvére, Morf Dalton ( Donald apja), azonban rá akarta tenni a kezét. Ezért, a nagyszüleink szerződést kötöttek egy bankkal, miszerint Donald, vagy akármelyik Dalton, csak akkor örökölheti a milliárdos vagyont, ha édesanyáink egyenes öröklési ága...kihal. Donald, ezért vette el az anyámat, ami nem volt nehéz, mivel apámat már eltette láb alól és a szüleidet is Ő ölte meg. Azt hitte, veled könnyű dolga lesz ezután, de beléd tört a bicskája. Ahogy végül anyámba is. Hiába szülte meg Timothyt, nem ismerte el, egyenes ági örökösként. Így csak is, mi maradtunk az örökösök. Épp ezért indult el ellenünk, ez a merénylet sorozat. Tudtam én, hogy ennek semmi köze, az irántad érzett szerelmemhez. Ahhoz ez nem elég nyomos ok. Túlzás lett volna ezért ölni. – taglalt Kevin, mire nekem válaszul, tátva maradt a szám.
- De, ha most meghaltunk...akkor annyi a pénznek! – érveltem logikusan.
- Nem vagyok olyan hülye, mint hiszed! – vágta rá rögtön. Kevin most valahogy, sokkal határozottabb volt, mint eddig valaha. A pénz, még nem használhatjuk. De rendelkezhetem vele. Ezért Freddel kieszeltünk valamit. Kivenni nem lehet...mozgatni viszont igen. Átmozgattam egy fiktív számlára és szerződést módosítottam. Helyetted természetesen, Fed bácsi volt a kezes. Így Donald, egy olyan szerződést kap kézhez nemsokára, miszerint halálunk után a számla, zárolásra kerül végleg. Senki sem nyúlhat hozzá. – mondta.
- Ezt csak úgy megették neked? – képedtem el teljesen.
- Nem volt ingyen! A tíz millió, amit ügyesen visszacsempésztél hozzám, arra lett felhasználva, hogy lefizettem a bankigazgatót. A pénz most egy másik számlán van, de vannak hozzá kikötések, amiket még a nagyszüleink hagytak meg és amik nem módosíthatóak.
- Miféle kikötések? – kérdeztem kíváncsian.
- A pénzt, csak akkor kaphatjuk meg, ha megházasodunk. Függetlenül attól, hogy egymással vagy mással. Bár van egy apró betűs rész, miszerint ha egymással kötünk házasságot, akkor adómentesen megkapjuk egészben a vagyont. Igen tudom...ez esélytelen mivel férfiak vagyunk és utálsz engem! – legyintgetett Kevin, de láttam arcán a szomorúságot, ahogy elhagyták ajkát ezek a szavak.
- Nem utállak...- szóltam közbe halkan, – én...nem utállak. Csak sok minden történt és...- mondtam.
- Jó, hogy említed! – szólt majd egy borítékot húzott elő. – Szeretném, ha ezeket megmagyaráznád. Carlo küldi. Azt mondta, hogy ez nem az ő dolga, de tudnom kell róla. Azt viszont egy szóval sem mondta, hogy nem nézhetek bele. Mivel unatkoztam és te aludtál...felbontottam.
- A kezedbe akadt, mi? Jó duma. – dobtam oda a szavakat.
- Súlyosan sérült a hashártyád...innentől vigyáznod kell rá. Mellesleg...ez meg mi akar lenni!? – kérdezte, majd egy érdekes kis kosár után nyúlt. Megfordítva Peggi mosolygott rám. Alvó arca volt a legszebb dolog, abban a napban. Kínos szitu volt, ezért el kellett mesélnem neki mindent.
- Egyedül akartad felnevelni, pedig lehet, hogy az én gyerekem! – rivallt rám. – Teljesen ki akartál zárni ebből. Ennyire nem gyűlölhetsz! – Kevin térdre rogyott a fotel előtt és arca teljesen eltorzult. – Tudod, nem számít. A sors akarata, hogy nem lehetsz az enyém. Még csak nem is szeretsz! – annyira fájt a szívem, hogy így láttam őt. – De mindennél jobban fáj, hogy el sem akartad mondani! Ki akartál zárni, a saját gyerekem életéből!
- Én...én...-kezdtem volna bele, de a könnyeim őszintébbek voltak. – Én...szólni akartam...tényleg. Nem utállak! Kevin...én csak el akartam zárkózni, minden érzés elől, amely megsebezhet újra. –  szipogtam. Kevin, gyengéden megölelt, ettől pedig, még őszintébben folyni kezdtek a könnyeim.
Kevin, most mi lesz velünk?