Teletha Yaoi Writings

Szereplők: Hisaki Yuuhi x Fujikawa Nishio,
Takahashi Ryonusuke.
Jellemző: dráma, szerelem, trágár beszéd.
(+ 18)1. fejezet
A fájdalomSzámomra a,,tökéletes” szó jelentését a csend és a magány jelenti. Ha felveszem a fülhallgatóm és a mikrofon elé lépve behunyom a szemeim, a zene mely elhagyja ajkaim betölti a legsötétebb gondolataim is. Az egyetlen dolog, mely boldogságot tud okozni. Hatásosabb, mint a legerősebb drog. Nem emlékszem már, hogy mikor kezdődött a szívemben ez a magány csak azt, hogy végérvényesen elvesztem.
Hisaki Yuuhi vagyok, Huszon hét éves. Egy népszerű együttes énekese és egybe alapítója vagyok.
. Épp a legújabb dalunkon dolgozunk. Ez a legfárasztóbb.
- Hé, Yuuhi! Kezdhetjük a felvételt! – szólt be a szobába Shuiciro.
- Vettem! – válaszoltam.
Nem tudom mi következik ezután..., de a dalaimat mind én íróm. A szívem minden fájdalma papírra kerül, ha úgy akarom.,,- Könyörgöm, mondd el nekem még egyszer,
Mondd, hogy mennyire szeretsz,
Soha többé, ebben az életben
Nem hagylak eltűnni a szemeim elől.
Bírd még ki egy kicsit, várj rám s én
Felkutatom utánad a galaxist is ha kell.
Ne felejtsd el többé, hogy nem vagy egyedül.
Ha magányos vagy...Kövesd a csillagokat,
Ha haladsz a fény kitaposott ösvényén
Az út végén, majd ott várok rád.
Várlak majd, s feléd nyújtom a kezem.
Kérlek tarts majd erősen őket s melegítsd fel.
Csak rád van szükségem.
Csak a te tested melege készteti őrült dobogásra a szívemet.
Szeress úgy, ahogy azt régen tetted.
Mondd el kérlek még egyszer utoljára.
Mondd hadd halljam még egyszer azokat a mámoros szavakat:
,,Szeretlek”
Utána akár meg is hallhatok.”– Yuuhi, ez most is pazar volt! Ráérsz este? Menjünk el inni.- ajánlotta Shuiciro.
- Shuiciro, te egy barom vagy. Nincs az az isten, hogy leitass. Semmi kedvem, depressziós vagyok. – próbáltam lerázni.
- Na Yuuhi, majd én örömöt okozok neked.- erősködött tovább.
- Ember! Kösz, de bőven sok is az örömeidből. Verd ki egyedül! – kezdtem dühös lenni.
Mindig ez van. Mindegyik marha, aki tudja, hogy meleg vagyok meg akar dugni! Mikor végeznek, azt hiszik élveztem. De még egyik dugást sem élveztem. Ő az egyetlen, akit szerettem. Vajon hol lehet? Vajon jól van? Az egyetlen, akiért meghaltam volna akár. Folyton ezeket a kérdéseket teszem fel magamban lényegében értelmetlenül. Hisz tudom, hogy meghalt. Én öltem meg őt....
Azóta fogalmam sincs róla mi az a szerelem. A tökéletes boldogság fogalmának pedig nem is szabadna léteznie.
- Yu, figyelj! Ha nagyon le vagy törve tudok neked ajánlani valamit, tessék... – nyújtotta át Ryu.
- Blue Flowers... egy host club? Szent szar! Mégis mi a halált kezdjek ezzel, ember? – háborogtam
- Férfi hostok, férfiaknak! Akartam, hogy tudd. – mondta közönségesen.
Én pedig akarom, hogy tudd, hogy egy igazi görény vagy Ryu! – gondoltam magamban.
- Nem segítettél túl sokat Ryu! Ha dugni akartam volna Shuiciro is jó lenne. – érveltem.
- Hé! – szólt közbe az érintett.
- Kuss legyen, Shuiciro! Te csak a kibaszott hangtechnikus vagy! – mondtam ingerülten.
- Ember, most felhúztad Yuuhit! Menekülj! – nevetett Ryu.
- Csak fogjátok már be! Leléptem! Csaó! – adtam fel. Hülyékkel nem tárgyalok alapon.
- Yuuhi! Ne feledd a holnap kora reggeli sajtótájékoztatót! – szólt utánam Akira.
- Vettem, Sakamura-san! Akkor...holnap!
Anyám, körül vagyok véve marhákkal. Hogy a bánatba fojtsam el a fájdalmam, ha csak ilyen idióták vesznek körül. Eddig a szex volt, ami ideig óráig csillapította a szívem fájdalmát. De ahhoz is a megfelelő partner szükséges. Blue Flowers hah...egy próbát talán megér.

A lábaim végül mégis csak odavittek. Èdes Istenem! Mi a szent szart keresek èn itt? Mièrt kelett...? Nos ha màr itt vagyok, legalàbb ne menjek haza ùgy, hogy meg sem pròbàltam.
- Üdvözöljük a Blue Flowers-ban. Nàlunk eltölthet nèhàny boldog òràt! Èrezze jòl magàt! Kit vàlaszt? – köszöntött egy kellemes hang.
- Nem tudom! Nem jàrok ilyen helyekre. Csak küldjön valakit. – mondtam zavartan.
- Kèrem foglaljon helyet a 4-es asztalnàl. Azonnal küldetek önnek valakit, addigis rendeljen. – kedveskedett.
- Hozzon egy brandyt! – döntöttem végül
- Azonnal! Engedelmèvel, Yuuhi sama... – mondta bujkáló mosollyal.
Mègis, hogy ismert fel? Vègülis ènekes vagyok. Apàm, halàlra unom magam. Minek jöttem? Jòl tudom, hogy a szìvemben lèvő fàjdalmat ùgysem nyomhatom el. Ma... Annyira fàj. Dugni fogok ma este. Le kell csillapítanom a fàjdalmat. Legyen akàrmilyen host, az àgyban biztos nagyon jò. Nekem most csak egy kemèny dugàs kell. Az előbbi pincèr jòkèpű volt. Itt mèg a pincèrek is milyen helyesek. Hmm...
- Elnèzèst, hogy megvàrattam! Eiki Tamaki. Ma èn leszek, aki szòrakoztatja. – bájolgott.
Félhosszú barna haj, lóarc. Zöld szempár. Rusnyának tűnik, vagy csak én akarom annak látni.
- Semmisèg. Yuuhi vagyok! – válaszoltam.
- Yuu! Nem talàlkoztunk màr valahol? Ön pàratlan szèpsèg! Az ajkai, akàr a vörös ròzsa, a bőre pedig akàr a fehèr porcelán. – hízelgett.
- Köszönöm! De velem nem szüksèges ezt tennie! – vettem komolyra.
Jesszus! Ez valami Host duma? Annyira giccses, hogy az màr bűncselekmèny.
- Kesvesem Yuu, azèrt vagyok, hogy örömet okozzak neked. – folytatta tovább.
-Örömet, huh... Akkor szerezz egy lakosztàlyt ès mellőzzük a dumàt! – vágtam rá kerek perec.
- Ahogy te òhajtod! – búgta.
Òhajtja a franc... De most csak ő akad itt ès ez az èrzès... Meg kell szüntetnem.
- Megvan, ès hoztam egy különleges Blue Flowers csokolàdèt. – vigyorgott.
- Felőlem! – ez mekkora marha... Ahh, baka! Csak legyen vège.
- Szeretnèl először lefürödni? – kérdezte.
- Igen! Màr megyek is. – hah, vègre egy kis nyugalom. Huh mi ez?
Ahogy lepillantottam észrevettem a kezeben a csokit. Belemerültem a kellemesen meleg kádba és majszolni kezdtem a csokit. Annyira jó érzés volt. Az elmúlt napok hajtása, már teljesen kikészítette, mind testileg, mind lelkileg. Röhejesnek éreztem magam, akár egy nő...
A kellemes meleg kezdett álomba nyomni, lassan kezdett minden elsötétülni előttem. Ahh... Olyan megnyugtatò, de ki kiabàl ki ebből az èdes nyugalombòl?
- Hè Yuuhi! Èbredj! Elàjultàl a kàdba. Ember, megetted az összes cso... – kezdett bele Eiki.
- Ne èrj hozzàm! – löktem félre a kezét.
- Afrodiziàkum! Tele van vele ez a bon bon. A mi csokijaink pedig különösen erősek. – vonta le a következtetést az az idióta.
- Jò. Tessèk kifizetlek, de most elmegyek! – kaptam magamra a felsőm.
- Mi lesz a...? – szólt utánam.
-Felejtsd el! Megdolgoztàl èrte. Pà! – vágtam be az ajtót.
Mèg mindig kivagyok. Szèdülök ès ùgy èrzem, hogy megègek. Mintha tűzben àllnèk.
Szédelegve és botladozva haladtam az utcán, mígnem neki nem puffantam valami meleg puha dolognak.
- Yu... Yuuhi-sama? Mi a baj?- kérdezte egy ismerős hang.
Nishio gesztenye szemei bámultak rám. Hozzám képest égi meszelő, úgy tekintett le rám.
- Ahh...hah..., te vagy az...Nishio. Alig... ismertelek fel civil ruhàban. – makogtam.
- Mi törtènt önnel? – kérdezte riadtan, majd felsegített a földről.
- AHHH...HAAH...ne... – nyögtem ki.
- Mondja, hogy nem...- nézett rám aggódva. -Itt lakom nem messze jöjjön velem. – mondta végül.A test húrjai– Ah..j...jó.- mondtam és igazából megkönnyebbültem.
Nishio pont az az ember, akinek a ragyogása megbénít. Mégis én... Gondolkodás nélkül bízom egy idegenben és felmegyek a lakására. Hányszor is követtem el már ezt a hibát?Valóban nem lakott messze. Egy sorház negyedik emeletén, egy kellemes kis szobában, aminek az egyik sarkában ott díszelgett egy gitár.
- Jöjjön be Yuuhi-sama.- invitált be Nishio.Az egész testem remeg...ebbe beleőrülök. Mint egy kiskamasz, aki vágytól ég. Ez a csoki hatása lenne?
- Yuuhi-sama! Nyugodtan használja... a mosdót! – mutatott a közelebbi ajtó felé.
M...Mi? Ez most azt akarja, hogy kiverjem magamnak? Képtelenség! Már a kezem is alig tudom használni a kimerültségtől. Ráadásul meghalok ettől a forróságtól.– Nh... Ni...Nishio, kérlek...segítened kell! Egyedül nem bírom. – kezdtem el könyörögni.– Yuu... Yuuhi-sama. Kérem...én nem tehetem azt önnel...ön..- szabadkozottLeengedtem a büszkeségemből és belekapaszkodva a pulóverébe kezdtem neki esdekelni.
- Könyörgöm... – kérleltem és már oldottam is ki az övét.
Kezemmel simogatni majd ízlelgetni kezdtem forró szerszámát.– Ngh...Ezt nem kellene, Yuuhi-sama! – nyögött.Gondolkodás nélkül kezembe ragadtam az irányítást. Remegő teste és a hatalmas, vastag hímtagja még jobban lázba hozta már így is forró testemet.Nishio már nem bírta tovább. Szemében vad szikra lobbant lángra. Felrántott a lábai elől, ahol térdeltem és forró csókban részesítette nedves, sóvárgó ajkaimat.– Yuuhi – sama! Nem garantálom, hogy gyengéd leszek, mert ez az a pont ahol már képtelen vagyok megállni. – zihálta.– A...akkor Nishio k...kérlek szakíts szét! – mondtam lihegve.
Annyival másabb volt ez a szex, mint a többi. Bár arra kértem, hogy legyen velem durva, Nishio gyengéd volt. Ahogy nyalta a mellemet...simogatta a szeretetet rég nem tapasztalt testemet és ahogy belülről teljesen kitöltött. Minden szeretőmtől azt kértem, hogy bánjon velem durván, ők persze örömmel teljesítették a kívánságomat. A szex közbeni fájdalom és megaláztatás, némileg enyhítették a lelkemet és szívemet elemésztő bánatot. De... Nishio gyengéden öleli a derekam miközben újra és újra belém löki hatalmas szerszámát én pedig remegve elélvezek.– AHH... Ushio! Ushio... Sz...szeretlek!- csúszott ki a számon, mikor a csúcsra értem.Félelmetes, hogy mennyire hasonlít. A nevük és a mosolyuk is egyaránt. De Ushio mégis másabb volt. Egyszerűen megrémülök Nishiotól. Egyszerre okoz gyönyört és szít bennem kétségbeesést.
Rég nem aludtam ilyen jót, mint most. Kipihentnek érzem magam. Nagyon furcsa érzés valaki mellett ébredni. Egy kicsit... Ijesztő. Nekem eddig megfelelt a gyors durva szex...de ez most összezavar.– Jó reggelt Yuuhi-sama!- mosolygott rám a fiú.– Reggelt’, ami történt...sajnálom baleset volt. – szabadkoztam.– Már mondtam, hogy nem gond! De... Nem ártana, ha többre értékelnéd magad Yuuhi – sama. – okított ki. – Mondd, mindig használod azt a csukló pántot?- mutatott a kezemre.– Ezt? – kérdeztem.- Jahn!– Yuuhi-sama, te... – kezdte volna.– Ehhez semmi közöd és elég lesz a Yuki is! Ne sama-z, az agyamra megy! Ha nem gond kölcsönveszem a fürdőd! – torkolltam le.– Persze! – bólintott.Nishio az ágyon ült. Fejét két tenyerébe temette és kínlódott.
- Vajon mióta vagdossa magát Yuuhi-san?! Lehet, hogy azóta... a nap óta? Oniisan mond, meddig kínzod még őt? Az emléked még azóta is őt kísérti. Ushio Oniisan... téged nagyon szerettek...Baka! Te nem érdemelted meg őt! Esküszöm, hogy boldogabbá teszem, mint te valaha is tetted! – dühöngött Nishio, majd egy könnycsepp szántotta végig a gyönyörű arcát.
Fene! Ez annyira összezavar. Tele van a fejem és a szívem ismeretlen érzésekkel. Amikor...amikor ránézek Ő jut eszembe. Kegyetlenség! Nekem kellett volna meghalnom akkor!
Méla elmélkedésemből Nishio felcsendülő hangja rántott vissza.
- Yuuhi-san, csörög a mobilod! – kiáltott be Nishio.– Vedd fel, kérlek! – szóltam ki neki.– Igen...igen! Szólok Yuuhi -sannak!- halottam kintről Nishio hangját.Szapora léptek visszhangoztak a fürdőszoba felé, majd az ajtó kitárult.– Yuuhi-san! A menedzsered volt! Azt mondta idézem:,,Azonnal told ide a segged te mihaszna seggfej!" – adta át az üzenetet.Mint egy villámcsapás suhant át az agyamon a felismerés, hogy valóban elfelejtettem valamit.– Bassza meg! Az interjú! – dühöngtem.Hirtelen megszédültem. A francba... nem látok semmit...nem kapok levegőt. Megint ez...– Yuuhi – san! Mi a baj! – tört ki aggodalomban.– Hozz...egy zacskót! – ziháltam.Nishio kirontott a fürdőszobából, távolból hallani véltem halk kaparászását, majd rohant vissza hozzám és átadta a papírzacskót. Mélyeket kezdtem bele lélegezni és a roham csitulni látszott.– Jól vagy Yuuhi-san? – kérdezte rémülten.– Ah...aha! Ez csak egy kis hiperventillációs szindróma. Már minden rendben. – magyaráztam.– Beteg vagy? – vágta rá újabb kérdését.– Nem! Csak néha rám tör! Meg az anémia is. De ez az énekeseknél nem olyan ritkaság. Ez csak stressz! – adtam meg a kívánt választ.– Hála...! – sóhajtott.
Magamra kaptam a ruháim, összepakoltam a cuccaim, majd eszeveszett iramban rohanni kezdtem. Minél többet kések, annál nagyobb rá az esély, hogy Akira kicsinál.– Kösz mindenért, Nishio! Még találkozunk! – köszöntem el bátor lovagomtól, majd egy csókot nyomtam az arcára, mire ő elpirult. Bár abban, hogy még találkozunk nem voltam egész biztos. Sosem tartottam fent egy ágyasommal sem később kapcsolatot. Mindig csak egy alkalomra szólt.
- Vigyázz magadra Yuuhi-san! – mondta mosolyogva.– Ok! Bye!- köszöntem el.
Az utcára érve megszaporáztam lépteim. A fene sem hitte volna el, hogy percekkel ezelőtt hiperventillációm volt. Az agyamban csak az motoszkált, hogy ha nem érek oda mihamarabb, nekem végem van!2. fejezet
Mély titkokMi a fene? Aggódik értem? Ez a srác nagyon irritál.
Egész úton csak az elmúlt éjszaka járt a fejembe. Fojtón folyvást ezen kattogott az agyam. Addig míg meg nem érkeztem, hála Akira- sannak. A piros lufi a fejéhez képest semmi volt.
- Ah, bocs a késésért Sakamura-san! – szabadkoztam.
- Bocs? Tegnap nyomatékosan felhívtam a figyelmed, hogy ma sajtótájékoztatót kell tartanod az új dallal kapcsolatban! – dühöngött.
- Ez rohadt jó lesz! Jelenleg egy,,Hogyan haljunk meg!” dalt előbb megírnék, mint egy,,Elepedek érted”-t. – vágtam a fejéhez.
- Yuuhi, ne baszakodj velem! Nem kértem, hogy most konferáld fel a Dead Hearts legújabb dalát. Csak be kell jelentened, hogy készülőben van egy új dal. A többit én fogom és ha lehet szedd már össze magad! A halott kutyám jobban fest, mint te! Húzzál el a sminkszobába! – üvöltözött.
- Jól van, ember ne kiabálj már! Így is kibaszottul fáj már a fejem! – szóltam vissza.
Ez a meló már csak ilyen. Sakamura Akira a legjobb menedzser. Nem is kívánhattam volna nála eredményesebbet! Állandóan üvölt velem, de mindent megtesz a bandáért! Neki köszönhetjük az eddigi sikereinket! Az elméje mellett a kinézete is kiemelkedő. Lila szemei bár szúrósak, egyfajta melegséget is árasztanak.
- Hé, Yuu! Mi a helyzet? Voltál a Clubban? Akira azt mondta, hogy valami idegen srác vette fel a telefonod! – élcelődött Ryu.
Sakamura-sannak túl sokat jár a szája! – gondoltam magamban.
- Voltam! De mivel hányingert kaptam a bájvigyortól leléptem. A haverom vette fel a telefont! Semmi extra sem volt! Csak közel volt a lakása és ott aludtam. – hazudtam.
- Te most komolyan a gyerekkori barátodat akarod átverni? Engem, akire szintén rámásztál. Könyörögtél nekem, hogy dugjalak meg jó erősen mikor tudtad, hogy nem akarom! Nekem akarod beadni, hogy semmi sem volt a sráccal. Ráadásul, milyen haver? Rajtam kívül nem volt más haverod csak Ush...- mondta, majd hirtelen elharapta a mondatot.
- Fogd már be! Ne mondd ki a nevét, Ryu! A kurva életbe! Hallgass már! Csak... fogd be végre! – fakadtam ki
- Ne haragudj, Yuu! Bocsáss meg! – sajnálkozott Ryu, majd átölelt.
- Nishio! – vágtam rá.
- Tessék? – értetlenkedett.
- A srác, akivel tegnap éjjel voltam! A Clubban dolgozik, mint pincér! Nishionak hívják! Hosszú sztori, de vele voltam. – világosítottam fel.
- Nishio...? Azt mondtad, hogy Nishio? Hogy...hogy néz ki ez a Nishio gyerek? Milyen idős? – ült ki az aggodalom az arcára.
- Hmm... vicces, de kicsit hasonlít RÁ! A mosolya is meg a szeme is. Azt hiszem 21 éves! Miért? – érdeklődtem.
- Hmmm... nem semmi, csak kíváncsi voltam. Elvégre a barátom vagy és féltelek! Szeretem tudni kikkel kavarsz! – hazudta szemrebbenés nélkül.
- Nem kavarunk! Tudod, hogy egy éjszakánál többször senkivel sem találkozom! – mondtam.
Ryu teljesen magába zuhant a hallottaktól. Nishio...Az nem lehet, hogy ő...pont 6 évvel fiatalabb, mint mi. Hasonlít Ushiohoz. Bassza meg! Mondd, hogy nem Nishio-kun az Túl sok a hasonlóság. Ushio öccse. Erről meg kell győződnöm! Ennek utána járok mindenképp! Yuuhi nem szenvedhet még többet. Ha ő Ushio öccse, akkor távol kell majd tartanom Yuu-tól.– beszélte meg magával.
- Mondd Yuuhi, elmegyünk ma inni a Blue Flowers-be? – taktikázott.
- Ah, rendben! De te fizetsz!- mondtam egykedvűen.
- Legyen! – bólintott.
- Hey Ryu! Lépjünk! Kezdődik nyilvános akasztásunk! – mondtam viccesen.
- Heh, ne feledd felvenni a bájos mosolyod, amitől nők ezrei kapnak szívinfarktust! – vágott vissza Ryu.
- Bekaphatod Ryu! Nem is tudom melyik gitáros kapott egy bugyit a legutóbbi élő fellépésen. – mondtam és önelégült mosoly ült ki az arcomra.

Ezek a sajtótájékoztatók a legrosszabbak. Olyan érzés egy sereg riporterrel szemben ülni, mintha kiéhezett farkasfalka elé dobnának. Csak legyen már vége...
- Köszönjük a türelmüket és hogy idefáradtak! Sakamura Akira vagyok a Dead Hearts menedzsere. Bemutatnám az együttest! Bal szélen Takahashi Ryonusuke basszus, mellette Yamada Chihiro billentyűs, jobb szélen Takamura Shizuki akusztikus gitár, a bal oldalamon pedig Hisaki Yuuhi énekes. azért kérettük ide önöket, hogy néhány hírt közzé tegyünk! Először is, Yuuhi lennél szíves beszélni a következő albumról?! – jelentette be Akira.
-Köszönöm, hogy eljöttek! A közeljövőben új albummal szeretnénk megjelenni, kedveskedve a hölgy rajongóinknak és persze minden szerelmes párnak. Jelenleg is a legfontosabb dalon dolgozunk. Egy isteni szerelmes számmal rukkolunk ezúttal elő.
Nos... azt hiszem mindent, ami rám tartozott sikerült elmondanom. Köszönöm! – hazudtam.
- Köszönjük, Yuuhi! Nos, ehhez már csak egy két apróságot szeretnék hozzáfűzni! Ez még a fiúk számára is új lesz, de 2 hónapon belül a Dead Hearts 2 éves világturnéra indul, szerte a világban mindenhova ellátogatunk! Az új dalunktól még nagyobb sikert várunk majd el. Yuuhi erejét megfeszítve dolgozik a dalon, úgyhogy biztos nagyszerű mű lesz! Az elkövetkező 2 hónapban pedig 4 fellépésünk várható. A többi időt a fiúk a stúdiómunkálatokkal töltik majd, hisz az utánalévő turnéra egy új albummal teljesen készen kell állnunk.
Köszönöm! Most pedig feltehetik a kérdéseiket annak, akinek szeretnék! – fejezte be Akira.
- Hisaki-san, öntől kérdeznék! Mi inspirálja a szerelmes dal megírásában? Jelenleg segít önnek ilyesfajta érzés?- tette fel az első riporter a kérdését.
,,Baszd meg! Most arra kíváncsi, hogy szerelmes vagyok e? “
- Köszönöm a kérdést, ami megjegyzem logikus! Nos... jelenleg nincsenek effajta érzések a szívemben és igen így valóban nehezebb. De... úgy gondolom, hogy a rajongóim iránti szeretetem pont elég lesz, hogy életre keltsem ezt a dalt! – vágtam ki magam egy hatalmas hazugsággal.
- Takahashi-san! Erősítse meg azon pletykákat, hogy másfajta kapcsolat van ön és Yuuhi-san között! – jött az újabb kérdés.
- Nem tudom, hogy most milyen kapcsolatra gondol hölgyem! De az tény, hogy Yuuhi és én nem csak zenésztársak vagyunk. Mi gyerekkori barátok vagyunk! Ő legjobb és legbizalmasabb barátom. – felelte Egyszerűen Ryu.
- Hisaki-san! Igaz az, hogy ön a férfiak iránt vonzódik?
,,Baka!”
- Hahn. Jesszusom, miféle hírszerzőik vannak maguknak? A nőket szeretem egyértelműen. Nincs is finomabb egy selymes női bőrnél. Egyértelműen a nőket pártolom. – kezdett a szituáció kínossá válni.
- Hisaki-san, önt látták egy meleg clubban! Esetleg ezt is cáfolja? – a nő tovább fokozta.
- Azt hiszem, semmi szükségem rá. Valóban ott voltam. Most el kell, hogy áruljak egy kis titkot. Tudják megakadtam a szerelmes dallal, ezért úgy döntöttem megfigyelek párokat és úgy gondoltam, hogy azon a tájon is tartok megfigyeléseket. Nincs ebben semmi rossz véleményem szerint, hisz a szerelem bármily neműek között, akkor is csodálatos. Ezért jártam ott. – a legnagyobb hazugságom volt.
- Yamada-san, mit gondolnak a turnéról és nem érzik magukat elnyomva a zenekarban Takamura-sannal? – váltott célszemélyt a nő.
Egy kicsit fellélegeztem, főleg mikor Chihiro arcára kiült a mosoly.
- Először is szeretnék valamit most tisztázni, hogy elkerüljük a későbbi botrányokat! Yamada Chihiro vagyok, 26 éves. A Dead Hearts billentyűse már 3 éve és... meleg vagyok! – közölte nemes egyszerűséggel, majd hátrapillantott.- Shizu folytathatom?- kérdezte.
- Majd én! – vágott közbe Shizuki. – Éppen itt az ideje, hogy félresöpörjük a sok felesleges pletykát és híresztelést. Takamura Shizuki vagyok, 29 éves. Gitáros vagyok a Dead Heartsben szintén 3 éve! Tagja voltam a csapatnak már előtte 1 évvel, mielőtt a zenekar népszerűvé nem vált. Főiskolai barátaim Ryu és Yuu együtt alkottuk meg ezt az együttest is, egyszóval nem érezzük magunk elnyomva. Mi mind a négyen remekül megértjük egymást. Gördülékenyen folyik a munka köztünk. Meleg vagyok mióta az eszemet tudom, szóval elnézést kérek a női rajongóktól. Szerelmes vagyok már 2 és fél éve a szeretőmbe, Yamada Chihiroba. Mi egy párt alkotunk. Remélem, hogy mindenre válaszoltam amire kíváncsiak volt! – sokkolt mindenkit Shizuki. Köztük engem is.
- Sakamura-san! Ön szerint nem befolyásolja a nemi beállítottságuk az ön munkáját? Hogy birkózik meg ezzel? – a nő ismét térfélt cserélt. Gondoltam itt kemény fába vágtad a fejszéd, Akira kikészít majd.
- Fura témához jutottunk... Miért kellene zavarni? Másrészt... – kezdett szabadkozni Akira.
Láttam, amint Akira keze ökölbe szorul. Sosem láttam még őt ennyire zavartnak.
- Másrészt...- kezdett bele ismét. – Én is olyan beállítottságú vagyok. Nekem is van szeretőm...férfi. Nincs mit szégyellnem! Olyan életet élek amilyet akarok és azt szeretek, akit akarok függetlenül attól, hogy nő vagy férfi. Nincs hatással a munkám minőségére! – mondta indulataival küszködve.
,,Szent szar! Ledöbbentem! Ezekről én nem is tudtam. Sakamura-san is... Vajon kivel kavar?’
– Sakamura-san! Sakamura-san! Ki a szeretője? – kérdezték kórusban az újságírók.
- A szeretőm kiléte nem tartozik ide! – mérgelődött a férfi. – Kérem ne faggassanak erről. Ő nem olyan személy, akinek a kiléte számítana ebben az ügy...- mondatát azonban nem tudta befejezni. Hirtelen egy ember emelkedett fel és fordult a tömeg felé. Minden szem őt követte.
- Én vagyok! – szólalt meg.
Kiszállt belőlem a lelkem is. Úgy éreztem, hogy képzelődöm.
,,Ryu?”

Már reggel van? Basszus, szétszakad a fejem. El sem hiszem azt, ami tegnap történt. Az nem egy sajtótájékoztató volt, hanem egy élve akasztás. Először Shizu és Chi...már az is egy sokk volt számomra. Bár nem mintha zavarna csak... miért én vagyok az egyetlen, aki ezt nem tudta! Chö... Mikor Ryu felpattant és rávágta, hogy ő Akira szeretője az kiverte a biztosítékot! Meg voltam róla győződve, hogy Ryu nő párti. Akira-san tehát azért mosolyog mindig úgy rá. Azt hittem, hogy ez csak olyan,,elismerlek” vagy,,tehetséges vagy” mosoly. Persze, hogy nem az volt. Az inkább... inkább olyan,,Szeretlek” mosoly, hisz szinte ragyogott. Persze így visszagondolva összeáll a kép. Vak voltam. Nem tudtam semmiről...miért csak én nem? Kurva élet, hisz állítólag a legjobb barátok vagyunk... Ennyit jelentek én nekik? Megint mindenki magamra hagy a saját gondjaimmal. Semmi sem változott főiskola óta, bár Ryu mindig meghallgatott én igazából...sosem mesélt magáról, csak hallgatott engem. Az én hibám lenne? Baka!
Ushio...tényleg ennyire szánalomra méltó vagyok? Ennyire nem jelentett semmit a létezésem? Meg sem kellett volna születnem. Bármi, amit akartam sohasem lehetett az enyém! Mikor úgy éreztem megszereztem és a kezemben tartom, porrá lett és kifolyt a kezemből. Minden eszembe jutott újra... megint ez a magány árasztja el a testem és rágja magát át a húsomon. Bele fogok őrülni ebbe... Már nem bírom tovább. 3. fejezet
Nyílt sebVégső kétségbeesésemben, megint ahhoz folyamodtam, amihez szoktam. Benyúltam az éjjeliszekrényem fiókjába, kihúztam a kis pengém és vágtam egyet a csuklómon. Arra azért mindig figyeltem, hogy ne vágjak el eret vagy vénát. Csak fájdalmat akartam érezni a testemben. Olyan fájdalmat, ami arra késztet, hogy elnyomjam a bensőmben lévő fájdalmat.
Ez az a fájdalom, amit éreznem kell. Nem fáj annyira, mint a lelkem. Ez csillapítja egy kicsit...
Ekkor, mint derült égből villámcsapás, megszólalt a telefonom. Egy kézzel ügyetlenül kaparásztam utána. Rápillantottam a kijelzőre. Ismeretlen szám? Ki a franc lehet pont most?
- Moshi-Moshi! – szóltam bele.
- Ah..., Yuuhi-san! Hogy vagy? Nishio vagyok. Átmehetek hozzád? – ismerős hang csendült.
Pont jókor! Ez a nyomorult bassza meg folyik a vér le a csuklómon! Mi a faszt akar már? Mondtam, hogy csak egyszer dugok mindenkivel. Bár Nishio... a fenébe is szükségem van most rá.
- Gyere! Átküldöm a címem, most leteszem! Bye! – vágtam le a telefont, majd gyorsan átküldtem neki a címem.
Egyértelműen nem is hívhatott volna jobbkor. De honnan a fenéből tudja a számom? Mindegy. Ettől a kis vérveszteségtől elfáradtam alszok egyet. Le is hajtottam a fejem a párnára, de ekkor csengettek.
,,Mi van már megint? Fenébe, komolyan.” – gondoltam magamban.
Mikor kinyitottam az ajtót, nagy meglepetésemre Nishio zihált mögötte.
- Nishio? Hogy értél ide ilyen gyorsan? – lepődtem meg.
-Ah, épp erre fele jártam! Meg is lepett, hogy ilyen közel voltam. – lihegte.
- Idióta! Gyere már be! – vertem fejbe.
- Woow Yuuhi-san! Annyira kellemes hangulatú a lakásod! Pont ilyennek képzeltem el. Annyira megnyugtató. – álmélkodott.
-Kérsz inni valamit? – tereltem el a témát.
- Kàvèt, köszönöm!
- Szóval, miért is jöttél? – érdeklődtem.
- Én...szóval láttam azt a riportot tegnap és úgy gondoltam, hogy Yuuhi-sannak most nem könnyű, hiszen Ryu-san a jó barátja és én... – ejtette ki esetlenül a szavakat. – Biztos sokkot kaptam volna. Szóval nem akartam most Yuuhi-sant egyedül hagyni! – érvelt.
- Miért törődsz velem? Idejöttél pedig tudod, hogy egy meleg, szexéhes szajha vagyok, aki megint letámadhat! – vágtam arcába az igazat.
- Ha Yuuhi-san az akkor én nem bánom! Legutóbb is józan voltam! Nem undorodtam! Yuuhi-san gyönyörű személy számomra! Különben pedig az interjún kifejezetten tagadtad, hogy meleg vagy. Hihetetlen, hogy csak ilyenkor vagy ilyen bátor a szavakkal.- mondta könnyen.
Hihetetlen! Ez a kis görcs, most udvarol vagy sérteget. Jó lenne, ha eldöntené.
- Idióta! Fogalmad sincs, hogy mennyire fontos az imidzs fenntartása! Ha bejelented, hogy meleg vagy elveszted a rajongóidat. Épp ezért nem értem Ryut. Nekem...évekkel ezelőtt el kellett titkolnom ezt a világ elől. Sosem mondhattam ki nyíltan, hogy meleg vagyok. Ezek bezzeg kimondták, amit én évek óta nem tehettem. Ryu pedig elárult engem! Nem azért, mert érzéseim vannak iránta. Semmi ilyesmi! Nagyon szeretem, hisz ő a legjobb barátom. Mindig mellettem állt és mégsem mondott el nekem semmit. Annyira fáj! Akkor is mellettem állt mikor életem egyetlen igaz szerelmének a sírjánál álltam. Legszívesebben követtem volna őt a föld alá, ő akkor támaszt nyújtott nekem. Tudod te milyen érzés elveszteni valakit, akit szeretsz? Megöl a fájdalom és tudod, hogy neked kellett volna akkor meghalnod? – zúdítottam Nishiora minden bánatom.
- Igen tudom! – mondta halkan.
- MÁR HONNAN IS TUDHATNÁD?! – keltem ki magamból és könny szökött a szemembe.
- Nekem 7 évvel ezelőtt meghalt a testvérem egy tragikus balesetben! Azt a személyt védte, akit nagyon szeretett! – válaszolta egyszerűen, majd a kezemre tévedt a tekintete.
- Yuuhi-san, te megint megvágtad magad? – kérdezte idegesen.
- Múltkor már mondtam, hogy ehhez semmi közöd! – rivalltam rá.
- De ha Yuuhi-san fájdalmat okoz magának az nekem is fáj! – hangja nyugodt volt.
- Ostoba kölyök vagy! Foglalkozz a saját dolgoddal! – mérgelődtem.
Nishio ekkor megragadta a karom és ott ahol nemrég megvágtam magam, nyalogatni kezdte.
- Aúcs!..Ah. Te mit...? – kérdeztem értelmetlenül.
- Yuuhi-san, téged ez felizgat? – mosolyodott el.
- Nem dehogy! Ah... – jöttem zavarba.
Megragadott és az ágyra taszított.
- Most én fogok irányítani Yuuhi-san! Először is megkóstollak itt... – mondta és megnyalta a férfiasságom.
- Ne mondd, te barom! Ne ott ne nyalogass, az mocskos! – tiltakoztam.
- Nem az! Yuuhi-san minden porcikája édes és finom. A feneked is imádni való! – kuncogott.
,,Büdös kölyök! Egyszer megfojtom! Hogy gondolta, hogy majd ő megszabja... Jesszusom, már szinte bedugta az egész nyelvét Oda! Ettől megőrülök. Eddig még sosem kerültem ekkora extázisba. Nem bírom tovább!”
- M-mm... Ah... kérlek, tedd be kérlek. Már nem bírom tovább. – mondtam elvesztve minden önuralmam.
- Édes Yuuhi-sanom! Gyere ülj az ölembe! – súgta édesen a fülembe.
Mint egy engedelmes gyerek, tettem, amit Nishio mondott nekem.
- Nnh...Ahhh...aha-hah. – nyögtem fel gyönyörömben.
- Feledkezz el most mindenről! Mindenről, ami eddig fájt. Most én...boldoggá foglak tenni. Csak engem érezz! – mondta és nyalogatni kezdte a fülem.
Lökései egyszerre voltak durvák és mámorítóak. Gyengédek és erőszakosak. Ismét a kedvemben akart járni és sikerült is neki.
- Yuuhi-san, kérlek ne szűkülj ennyire, mert rögtön elmegyek. Nnh... – nyögte.
- Nishio...Nishio...nem bírom tovább! Menjünk el együtt! – kérleltem.
- Már nem tudom sokáig tartani Yuuhi-san! – nyöszörögte.
- Belém Nishio...kérlek élvezz belém! – és kimondtam, amit sosem szoktam.
- AHHH... Yuuhi-san...Szeretlek! – hagyta el a bűvös szó Nishio ajkait.
- Nishio...AHHH!
Egy tompa pillanatig mintha azt véltem volna hallani, hogy Nishio azt mondja,,Szeretlek”. De addigra olyan magasságokba értem, ahol már nem hallottam tisztán! Ez a barom, hogy tud engem kielégíteni? Hisz eddig sosem tudott senki azóta...
- Nishio! Fura egy kölyök vagy! Te vagy az első 7 év óta először, aki kielégített! – nevettem.
- Boldog vagyok Yuuhi-san! – mondta és elpilledt.
- Hé! Már alszol is? – kérdeztem, majd megböktem.
Végül is dolgozott és suliba volt ma! Biztos fáradt volt és mégis idejött csak, hogy ne legyek egyedül! Bárcsak még akkor megismertelek volna! Bár, biztos, hogy te akkor csak egy kölyök voltál.
- Bocsáss meg nekem...Oniisan! De szeretem őt...!- nyöszörögte álmában Nishio.
Mi a fenéről beszél ez álmában? Van már szerelme? Akkor mégis mit akarhat tőlem egy férfitól, ha már szeret valakit?!
- Ne! Nii-san ne! Kérlek ne halj meg!- kiáltotta, majd forgolódni kezdett.
Baka! Ezt nem kellene kihallgatnom!- gondoltam magamban.
- Ushio... – bökte kis Nishio.
Azt hittem megfagy a vér az ereimben. Szívem hevesebben kezdett verni és megrémültem.
Ushio? Azt... azt mondta... – hitetlenkedtem magamban.
- Nii-san, megígérem! Vigyázok rá! Ne..ne...NE! USHIO NIISAN NEEE!
Nishio verejtékben úszott. Megremegett, majd felpattant a szemhéja és hirtelen felült.
- Yu... Yuuhi-san? Mi...miért nézel ilyen megrettenve? – értetlenkedett Nishio.
- Mi... mi a teljes neved? – kérdeztem remegve.
- Ő...a teljes nevem? Fujikawa Nishio! – válaszolta egyenesen.
Éreztem, ahogy a forró könnycseppek végig gurulnak az arcomon. Ez az egy szó felszakít milliónyi sebhelyet.
- Yuuhi-san! Miért sírsz? Yuuhi-san!? – értetlenkedett a fiú.
- Te utolsó... mégis mikor akartad elmondani? Te tudtad végig ugye? Te vagy...te Ushio... – makogtam.
- Igen Yuuhi-san! Az öccse vagyok! De nem akartam ártani neked! – válaszolt higgadtan, mintha csak az időről beszélgetnénk.
Megint ez, az árulás és a csalás íze. Mikor egy pici szikrája is gyullad a reménynek valami értékesre, villámcsapásként vonul át ezen a boldogságon a sötét felhő.
,,Mikor a remény szó egy aprócska szikrája is felmerül bennem, az már nagyon régen rossz.”
- Yuuhi-san, a te hibád, hogy ennyire bizalmatlan lettél! Azt hiszed azzal mindent megoldasz, ha azokat az emlékeket Ushioról féltve őrzöd az emlékeidben! Ushio meghalt és bár csak az emlékeink maradtak meg róla, de te folyton folyvást magaddal cipeled minden jelenedbe! Mindig veled tart. Minden percben veled van és folyton ezekre gondolsz! Direkt fájdalmat okozol magadnak és elhiteted magaddal, hogy ezt kell érezned, hogy ez csillapítja a bűntudatod! Jegyezd meg Yuuhi-san! Az emlékeink szépségét csakis úgy őrizhetjük meg, ha azok a múltunk részei maradnak! – vágta a fejemhez.
Ez a kis...meg tudtam volna fojtani a puszta kezeimmel, annyira utáltam akkor. Nem elég, hogy Ryu meg a többiek elárultak...most még ez is újra előtérbe kerül.
- Mit tudsz te? Te ezt nem értheted! – keltem ki magamból. – Te ezt az egészet nem érted! Semmit sem tudsz Ushioról és rólam! Én öltem meg! Én öltem meg az egyetlen embert, aki maradt neked! Megértem ha bosszút akarsz állni rajtam! Tedd meg! Megérdemlem. Már vártam rá, hogy mikor nyerhetem el a bűnbánatot! Kérlek végy elégtételt! – fakadtam ki.
Könnyeim patakként záporoztak, már az arcom elé tartott tenyerem sem tudott nekik gátat szabni.
-Hé Yuuhi-san, te komolyan azt hiszed ezért vagyok itt?- kérdezte idegesen. – Erre vártál mindvégig, már 7 éve? Aztán pedig az arcomba vágod, hogy nem értek semmit? Aki semmit sem ért az te vagy! Akarod, hogy elmeséljem neked azt amiről te nem tudsz, csak én? Jól figyelj rám Yuuhi-san, mert ez az én valóságom lesz. Egy egész másfajta történet, mint amit te tudsz! Nishio Memories
Mindössze 7 éves voltam, mikor a szüleink egy tragikus kimenetelű balesetben meghaltak. A bátyám Ushio és én szintén a kocsiban ültünk akkor. Az élet iróniája az volt, hogy mi csodával határos módon túléltük! A bátyámnak volt egy kisebb koponya sérülése és agyrázkódása, de csak mert engem védett. Egész végig magához szorított, hogy nekem ne eshessen bántódásom! Néhány karcolással megúsztam! Magunkra maradtunk. A nagynénénk vett magához, de mivel nem volt képes ránk nézni, mert mindig a húga jutott eszébe rólunk, otthagyta nekünk a házát és a városba költözött. Bár mindig küldött nekünk pénz, Ushio bátyó nem fogadta el azt! Elkezdte a felső középiskola első szemeszterét és emellett titokban részmunkaidős állása volt. Mindig is csodáltam őt. Tanult, dolgozott és még a sportklubokra is volt ideje, bár tényleg fáradt volt a nap végére. Ezért döntöttem el, hogy segítek bátyónak, és megtanulok főzni. Azután, mindig meleg vacsorával vártam haza. Mikor elkezdődött a második szemesztere egyre sűrűbb vendég volt nálunk bátyó barátja. Yuuhi-san te voltál az. Vagyis abban az időben egyedül bátyó hívhatott téged Yuu-nak. Az én bátyám igazán remek ember volt. Erős, kitartó és meleg szívű, de rettentően féleszű és vak is egyben. Ő volt az egyetlen, aki nem vette észre eleinte Yuuhi-san sóvár pillantásait. Bár ti azt hittétek, hogy egy ostoba kölyök vagyok, én mégis tudtam mindenről. Ahogy megjöttetek és átléptétek a küszöböt, hirtelen elengedtétek egymás kezét. Te mindig ki voltál pirulva és olyan elégedettség ült az arcodon, hogy fiatal korom ellenére is rájöttem, hogy hihetetlen boldog vagy, amiért bátyó kézen fogva jött veled haza. Talán még meg is csókolt valahol titokban. Hallottam a fürdőből és a szobából kijövő hangokat, mert bár nem tudtátok, de a csövek a falban az én szobámba futottak össze. Szenvedélyesek és szerelmesek voltatok, én pedig boldog, hogy bátyót valaki tudja támogatni lelkileg, mert nekem sosem sikerült volna. Sosem vallotta volna be, hogy lassan összeroppan a terhek alatt, amit azóta cipelt, hogy magunkra maradtunk. Így nyugodtan tudtam én is koncentrálni a tanulmányaimra. Aztán mikor 13 éves lettem bátyó sűrű fejfájásra panaszkodott. Egyre sűrűbben kellett a kórházba mennie és téged pedig egyre feszültebbnek láttalak. Sejtettem, hogy baj van, de álmomban sem hittem, hogy a baj nagyobb, mint hittem. Egyik nap bátyó odajött hozzám.
- Hé, öcsi! Ülj le kérlek egy percre ide az ölembe. – mondta gyengéden.
- Nii-san, ne már! Ehhez már nagy vagyok ez olyan ciki. – vágtam vissza neki.
- Figyelj most a bátyádra, Nishio onii-chan. – váltott komolyra. – Hamarosan fájdalmat fogok okozni az én kis Yuuhimnak. Kérlek, mindig vigyázz majd rá. Mikor eljön a pillanat és alkalmad nyílik rá, nyújts majd támaszt neki! Megígéred ezt Onii-sannak? – kérdezte.
Nagyot bólintottam, bár nem tudtam egész pontosan, hogy mire is bólintok rá.
- De Onii-san, hova mész? Miért kell Yuuhi-sanra vigyáznom? – értetlenkedtem.
- Már elég nagy vagy, Nishio! Remélem meg fogod érteni, amit mondani akarok. – a bátyám sóhajtott és arca megremegett. – Nishio... a te Onii-sanod nemsokára...Nishio...Nishio én meg fogok halni! A szüleink után fogok menni. Majd onnan vigyázunk rád okaasannal és otousannal. – mondta ki végül nagy nehézkesen.
Mikor utólag visszagondoltam rá, nem is csodálkoztam már, hogy olyan nehezen közölte ezt velem. Végül is ki tudná egyszerűen közölni, hogy meg fog halni.

Utána nehéz napok kezdődtek számunkra. Bátyó elkezdte kivitelezni kegyetlen tervét, hogyan üldözzön el téged maga mellől Yuuhi-san! Sosem mondta el neked, de előrehaladott agydaganata volt, ami még annak az autóbalesetnek volt az elindítója. Szörnyű fájdalmai voltak. Fájt a feje, majd meg őrült tőle, de a szívében tomboló hurrikán még nagyobb volt. Felemésztette a lelkét és mielőtt betöltötte a 20. életévét, bevitte neked a végső csapást, amivel remélte elüldözhet maga mellől, hogy ezzel megkíméljen téged a későbbi fájdalmaktól. Mikor bátyó azt mondta neked:,,Hé Yuu, képzeld nemrégiben találkoztam egy lánnyal. Szerelmes vagyok és el fogom venni feleségül. “ akkor én az ajtó mellett álltam. Szinte halottam a néma zokogásod és a belőled feltörő dühöt. Persze bátyó nem így tervezte a dolgokat. Az nem volt a tervében, hogy te majd elrohansz és ő meg majd utánad. Sosem fogom tudni elfelejteni, ahogy azt kiabáltad, hogy,,Szemét Ushio, pedig én szerettelek”. Ahogy az sem szerepelt a tervében, hogy te figyelmetlenül, dühtől eltorzul fejjel, kilépsz az úttestre. Az volt az a végzetes nap mindkettőnk számára. Ott voltam a mentőautóban, a kórházban is végig mellette voltam. A kicsi ujjaimat vér borította...a tulajdon bátyám vére. A legfájdalmasabb emlékem, mégis az utolsó beszélgetésünk volt mielőtt örökre lehunyta a szemeit. Azt kérdeztem tőle, hogy biztos jól van-e ez így, hogy nem tudod az igazat?! Ő azt mondta, hogy igen jól.
,,A lehető legjobban alakult öcsikém! Nem akartam kivárni míg a daganat megöl. Meg akartam halni...a...a tulajdon kezeimmel akartam véget vetni az életemnek eredetileg. Nishio-chan! Ha eljön az idő, kérlek mondd meg az én egyetlen Yuuhimnak, hogy ő volt a mindenem! Vele akartam leélni az életem. Mondd meg neki, hogy soha ne legyen szomorú és mindig mosolyogjon. Mondd meg neki azt is, hogy találja meg a szerelmet, amit én már nem adhatok meg neki! Ni...Nishi...o... te voltál...a legjobb testvér. Mindig...mindig is büszke voltam rád Nishio-chan. Kérlek légy erős és mindig boldog. Boldognak kell lenned és akkor békében nyugszom majd.”Emlékszem, hogy a temetés után te még sokáig zokogtál a sír mellett, hogy halkan mondogattad, hogy utánad akarok menni. Te akkor még nem tudtad, hogy ez a bátyám számára kegyes halál volt. Aztán eltűntél és elfeledkeztél rólam. Mondjuk ez nem lepett meg, mert előtte sem sokszor vettél észre engem. Majd találkoztunk abban a clubban és én tudtam, hogy eljött az idő. Világossá vált számomra abban a pillanatban, hogy mit értett a bátyám a,,vigyázz rá”,,nyújts neki támaszt” szavak alatt és tudtam, hogy nem csakhogy meg kell tennem, de meg is akarom tenni. Yuuhi-san! Életem végéig vigyázni akarok rád! Végre abba kell hagynod ezt az önpusztítást, mert ezzel bemocskolod a bátyám emlékét! Ushio azt akarta, hogy boldog légy ne pedig olyan, mint amilyen most vagy! Kérlek őrizd meg a bátyám emlékét olyan szépnek, amilyennek csak tudod és hagyd ezt az emléked a múltadban. Lépj tovább! Lépj előre és légy végre boldog! Kérlek, nyisd meg újra rég elzárt szívedet!