Teletha Yaoi Writings

Üdv, itt Teletha! Hát elérkeztünk az utolsó fejezethez is. Őszintén be kell vallanom, hogy ez jó is meg rossz is. Igazából az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Nagyon szerettem ezt írni, főleg mivel váratlanul született meg, váratlan helyen és szintén ez az első, ami komolyabb utána járást igényelt, hogy egy igényesebb és élethűbb környezetet teremthessek nektek, olvasóknak. Reményeim szerint, e hat szerelmes tovább szövögeti jövőbeli terveit, ebben a pókhálós és elveszett labirintusban ( a fejemben). Köszönöm a sok elismerő hozzászólást és a sok támogatást, nagyon boldoggá tettetek és mivel fájt a szívem, hogy ennek vége, ezért esett nehezemre ezt az utolsó részt megalkotni. Viszont, annál jobban remélem, hogy megérte várnotok. Nos, hát akkor... jó olvasást! :D




4. fejezet
The fourth adventure...
We're clearly go together
Shinjo fáradtan nyújtózott egyet. Feje tudatosan jobbra billent és kalapáló szívvel győződött meg róla, hogy Tano mellette hortyog. Valamikor hajnalban érhetett vissza Sayennel, amikor ő és Haruki már aludtak. A két férfi egy vacsorával egybekötött megbeszélésre volt hivatalos Hiisen-sannál. „- Szegénykém, biztos nagyon elfáradt. Hiisentől nem lehet olyan könnyen megszabadulni, csak ha részegre iszod magad.” – gondolta magában és biztos volt benne, hogy az öreg a sárga föld alá itatta őket. Shinjo felkelt, magára húzta ruháját és kiment a kunyhóból. Magába szívta a kellemes esőerdei levegőt élvezte, ahogy a lombok között átfurakodó szellő lágyan simogatja arcát és nyíltan hálát adott annak, hogy a törzs néhány napja odébb állt, új hely után kutatva. Mivel csak később térnek majd vissza, így nem volt szükség az iskola lebontására s az utána való újjáépítésére. Ezért a „magányért” most nagyon hálás volt Shinjo. Ásított egy hatalmasat, majd útba vette a patakot. A patakot, mely annyi mesés és titkos emléküket őrizte már. Először csak megmártózott benne, majd kezeivel furcsán csapkodni kezdte a vizet. Legalábbis egy külső szemlélőnek úgy tűnt, mintha Shinjo a vízben próbálna repülést tanulni. Shinjo azonban csak halászott, méghozzá kézzel. Az eltelt idő alatt, olyan fürge, gyors és tapasztalt lett, akár egy vérbeli halász.
– Ezt a fogást, Tano tanította, ugye? – csendült egy kellemesen ismerős hang. Haruki gubbasztott a parton, lábait magához ölelve ült.
– Ah, igen. Ő tanította a múltkor, mikor ööö... – próbált helyes kifejezéseket találni, zavara azonban előbb győzedelmeskedett.
– Mikor „tigrisem” megbüntette az ő „cica-micáját”? – kérdezte huncut mosollyal az arcán Haruki. Shinjo arca paprikavörös lett, amit csak még jobban kihangsúlyozott, a lombok között beszűrődő reggeli nap fénye, mely megvilágította cica-micánk arcát.  
– Jaj ne ár! Ezt nem hiszem el, már te is tudsz róla? – kérdezte dühösen és belebokszolt a vízbe.
– Hiroto igencsak cserfes lett, mióta rátalált a nagy szerelem. Tíz méterrel a föld felett jár és folyton csak mosolyog. Ishin pedig olyan, mintha egyre fáradtabb lenne. – morfondírozott Haruki.
– Hehe...ne mondd.... – kacagott fel Shinjo, – csak nem? Hiroto kizsigereli szegényt? – nevetett tovább jóízűen Shinjo.
– Szegény Ishin! Fogalma sincs, hogy mit szabadított magára. – ingatta fejét Haruki.
– Jobban mondva, ti! – pontosított Shinjo. – Ti segédkeztetek nekik, olyan buzgón. De...ennyire szexéhes lenne az a fiú!? – kérdezte meglepetten Shinjo.
– Nos...igazából egy valódi bestia. – sóhajtotta Haruki. – A dolog mindig úgy kezdődött eleinte, hogy ő tiltakozott, hogy „- Ne...ne csináld Ishin! Most ne, nem szabad! Ne tedd be!” és hasonlók, aztán annyira rákapott a közepére, hogy Ishin mindig kifacsarva végzi. Ráadásul...akár hova nyitunk vagy lépünk be Sayennel, mindig velük találjuk szembe magunk. A nyulak hozzájuk képest... – bámult maga elé kétségbeesetten Haruki.
– Szóval akkor, Ishin ezért van úgy letörve, mint a bili füle. – állapította meg Shinjo.
– Szegény srácból lassan, nem lesz már mit kiszipolyozni sem. – nevette el magát most már Haruki is. – De jó is fiatalnak lenni... – sóhajtotta Haruki.
– Szólott Hasegawa Haruki, akit szintén naponta döngetnek! – incselkedett Shin.
– Ne hasonlítsd össze a kettőt! – méltatlankodott Haru. – Különben is... honnan tudod? – kérdezte mérgesen Haru.
– Rémlik, hogy szomszédosak a kunyhóink? Még talán a falaik is alig öt centis távolságra vannak. Szinte még a rezgést is érzem, mikor a falának támaszkodsz, miközben hátulról ostromolnak. – mondta Shinjo, majd jót nevetett Haruki felfújt arcának láttán.
– Te... – mondta vörös fejjel Haruki. – Mellesleg, te sem panaszkodhatsz, ugye? – nézett szintén gonoszul Haruki Shinjora, akinek ettől rögtön visszatért a pír az arcára.
– Nem... mi nem... – próbálta menteni a menthetőt Shijo. – Mi nem is olyan sokszor.
– Ja... persze, hogy nem. A kellő szünetet megtartjátok közben, mint például a reggelit, az ebédet és persze a vacsorát. – gonoszkodott tovább Haruki. – Annyiszor kaptalak már rajta titeket is... – morfondírozott Haru.
– Ja... mintha én nem mondhatnám el szintén, ugyan ezt. – vágott vissza száj csücsörítve Shin. – Mindegy... hanyagoljuk a témát és térjünk vissza ahhoz, amiért itt vagyunk. – könyvelte el.
– Jut is eszembe... – szólalt meg váratlanul Haru, – Tano a minap érdeklődött róla, hogy nálunk milyen is ez a Valentin nap?! Ezért elmeséltem neki részletesen. – mondta.
– Tano mindig elég érdeklődő. Kíváncsi típus. Amúgy ma van, ugye? Mármint, Valentin nap. – kérdezte odapillantva Shinjo, közben kezei közé akadt egy nagyobb hal, szép példánya.
– Aha... ma. Nem tudom, hogy mit kellene adnom Sayennek. – gondolkodott el Haru.
– Nos... szerintem ezen a helyen, nem fontos megtartanunk. Nem gondolod? – kérdezte a vízből kikászálódva Shinjo.
– Lehet, hogy igazad van. – szólt Haru.
– Na én most megyek és megsütöm ezt Tanonak. Biztos éhes lesz, mikor felkel. – mutatta fel a halat Shinjo.
– Oké, én meg visszafekszem még. – ásította Haru, majd mind a ketten távoztak.

A visszafelé vezető út, most hosszabbra sikerült Shinjonak, mint általában, mert útközben összeszedett minden olyan növényt, amelyről tudta, hogy még szüksége lehet rá. Mikor végre visszaért, ledobta a halat a földre, vizet hozott neki, megtisztította, megmosta, majd az út közben szerzett növényeket egy kis fa edénybe tette és elővett egy mozsár szerű eszközt, amellyel jól összepasszírozta. Az abból kinyert nedvvel bekenegette a halat, majd elővette a kincsnek számító, „becsempészett” sót, majd a halat körbetekerte egy hatalmas levéllel, amit erős növényi kötelekkel rögzített oda. Meggyújtotta a tüzet, amelynek közepébe egy, általuk nagy büszkeséggel készített rács állványt helyezett. Miután ez az állvány kellően felmelegedett, ráhelyezte a nagy gonddal becsomagolt halakat és sütni kezdte. Már a sütés végén járt, épp lehúzta a tűzről a rácsot, mikor erős karok ragadták meg és rántották finoman hátra.
– Ezt nekem készítetted, Shin? – suttogott fülébe az ismerős, negédes hang.
– T... Tano! – riadt meg Shinjo, aki nem számított erre. Legalábbis nem ilyen hirtelen. – N... neked. Úgy gondoltam, hogy ha felkelsz, éhes leszel. – mondta fülig pirulva Shin. Mind máig, maga is alig hitte el, hogy ilyesmiket fog tenni valaha. Régen erre, közel sem volt hasonló példa.
– Köszönöm. – súgta Shinjo fülébe Tano, gyengéden. Ebben az alig, mégis tisztán hallható hangban, benne volt Tano minden gyengédsége, melyet Shinjo felé ki tudott mutatni. Kapcsolatuk olyan volt, akár a macska – egér harc. Egyikük számára sem ment könnyen a kedvesség bármely formájának kimutatása, de idővel mégis megpróbáltak nyíltabbak lenni az érzéseik terén. Tano kicsomagolta a húst és megkóstolta. Arcán megrezdült néhány izom, melyet Shin először félve, majd boldogan figyelt tovább.
– Ez... nagyon finom. Mit csináltál vele? – kérdezte meglepetten.
– Nos... csak egy két növényt használtam az erdőből, amelyek nálunk rendes fűszernövénynek felelnek, mint a bazsalikom, vagy az oregánó... – mondta elgondolkodva a téma szakértője, Shin. Tano ajka mosolyra görbült, majd magához ölelte Shinjot és álla alá nyúlva, maga felé fordította fejét. Forró csókot lehelt a teljesen megdöbbent Shinjo ajkára.
– Te vagy a legjobb, cica – micám! – súgta ismét Shinjo füleibe Tano. Shinjo fülig pirult és ajkába harapott. – Mit kell ilyenkor mondani? – kérdezte önelégülten Tano.
– K.... köszönöm, Tigrisem?! – kérdezte teljesen bokáig vörösödve Shijo.
– Ügyes kis nőstény! – simogatta meg Shinjo fejét, aki ha esély lett volna rá, már rég felrobbant volna.

Már késő délutánra járt az idő, közel volt az este. A fák lombjai közt átszűrődő napfény, vörös árnyalatot festett a vízre. Shinjo félszegen toporgott a vízparton és a megbeszéltek szerint Tanora várt, aki ki tudja mi okból „kérette” őt ide. Már kezdett felforrni az agyvize, de mégsem akart elmenni, hisz mégiscsak Tano az, akire várnia kellett. Rá pedig, egész életében képes lenne várni. Néhány perc telhetett el csupán, mikor kusza ágak, tompa reccsenése csendült meg kicsit távolabbról. Shinjo félszegen nézett végig magán, mintha randira készülne. Összes öltözéke, csupán egy nadrágból állt, hisz ki a fene venne fel bármi mást, ilyen nagy melegben. Végül, Shinjo szemei előtt lassan körvonalazódott Tano alakja, aki egy kisebb tálszerűséget cipelt.
– Sokáig vártál? – kérdezte, miközben leült a partra.
– Nem igazán... – válaszolta Shinjo, miközben letelepedett mellé. Néhány percnyi némaság ült közéjük, miközben mindketten a horizontot bámulták. Egyre sötétebb és sötétebb lett. Egy több és több perc telt el némán. Mikor végleg beállt a sötétség, váratlanul fény gyulladt. Shinjo döbbenten kapkodta ide – oda a fejét a döbbenttől. Körös – körül hatalmas, vörös szív alakú fáklyák bontottak fényt a tó mentén.
– Mi a...? – kérdezte meglepetten Shijo, de mire Tano felé fordult, orruk már csak néhány milliméterre volt egymástól.
– Meglepődtél? – kérdezte kaján mosollyal az arcán a férfi.
– E... eléggé. Mire véljem ezt? – szállt vissza rég el veszett bátorsága Shinjonak.
– Szeretlek! – szólt Tano. Nos, valójában Tano azt szerette volna mondani, hogy „Boldog Valentin napot, Shinjo!”, de a nagy elképzelésnek végül ez lett a vége. Shinjo lefagyva bámult Tano szemeibe és lassan remegni kezdtek kezei. Ez volt az első alakalom, hogy valaki ilyet mondott neki. Főleg olyasvalaki, aki iránt ő is ugyan úgy érez.
– Én... én is. – nyögte válaszul.
– Szerettem volna csokit készíteni neked, de végül csak ez jött össze. – mutatta fel a kezében levő tálat. – Pedig Haruki megmutatta, hogy kell csinálni. – mondta kissé csalódottan.
– Mi az? – kérdezte kíváncsian a tálat fürkészve Shin.
– Ez? Kérdezte majd felmutatta a tálat. – Nos ez... – szólt, majd közelebb hajolva, ellopta Shinjo első, esti csókját. Tano lassan a földre döntötte Shinjot és úgy csókolta tovább, majd egy váratlan pillanatban, Shinjo felé emelte a tálat és a benne lévő barna, ragacsos és langyos folyadék a férfi testére csurgatta, majd rádőlt és újra megcsókolta. Shinjo érezte, amint mellbimbóik összedörzsölődve táncot járnak és megcsapta orrát, a kellemes, édes aroma.
– Ez... ez csoki? – kérdezte meglepetten.
– Az bizony. – szólt. – Méghozzá én készítettem nemrég. Pont azért langyos. – mondta büszkén Tano. Shinjo elmosolyodott ezen. „- Milyen büszke és boldog, csupán ennyitől. Annyira aranyos.” – jegyezte meg magában. Tano nyelve felfedező útra indult Shinjo testén. Először megnyalta annak ajkát, majd lejjebb csúszva a fülét, a nyakát és a kulcscsontját. Folytatta tovább a mellbimbóknál, melyeket Shinjo karjának belső oldala követett. Tovább haladt az ujjhegyeire és azoknak hajlataira, majd vissza a köldökén át a hascsúcsáig. Onnan lejjebb került az ágyékához, majd a hímvesszőhöz. Eljátszott kicsit az izgatottan ácsingózó szerszámmal, majd tovább folytatta útját a lábujjakig. Ott is eljátszott kicsit, majd négykézlábra állítva a kéjtől vergődő Shinjot, a fenekénél folytatta. A csoki egyszerre keveredett Shinjo természetes nedvével, ami feszítő merevségbe kényszerítette Tanot is. Gyengéden végigsimított Shinjo oldalán, amire rásegített a csoki sikamlóssága is.
– Baszki, tedd már be! – hördült fel kétségbeesetten a végét járó Shinjo.
– Tessék? Nem értettem, hogy mit szeretnél. Ha így mondod, akkor nem fogom megérteni. – komiszkodott Tano, akinek tiszta csoki volt még a szerszáma is.
– Basszus... – nyögött fel kínjában Shinjo. – Az istenért már... csak dugj már meg! – könyörögte ismét halkan és megint csak fülig pirult.
– Hm... hm... még mindig nem értem és még csak nem is hallom, olyan halkan mondod. – folytatta. Shinjo tudta, hogy nincs más választása és mivel szüksége nagyobb volt egójánál...
– Kérlek Tigrisem, dugd a fenekembe a hatalmas farkadat! – bökte ki és zavara a tetőfokra hágott, olyannyira, hogy még némi könnycseppet is hullatott. Tano imádta Shinjot piszkálni, egyfajta gyönyör volt ez számára, úgyhogy ez a végszó, maga volt a jelszó, a tüzelésre. Vadul nyomult belé, ami a csoki miatt, most nem okozott fájdalmat Shinjonak. Tanonak nem is ez volt a célja, hanem tudtára akarta adni, ezen jeles és emlékezetes napon, hogy Shinjo ettől a naptól kezdve, megmásíthatatlanul és véglegesen, csak is az övé. Tano Shinjora dőlt és mozgást közben fel – le csúszkált mellkasa, Shinjo hátán. Egyik kezével Shinjo fenekét fogta, másikkal pedig annak mellbimbóját izgatta. Shinjo feje hátra vetődött teste pedig erős görcse feszült. Hihetetlen forróság öntözte végig combját és hangos, kéjes nyögés szakadt fel torkán. Tano lökött még párat, amelyben Shinjo végleg beteljesülhetett és Tano is, aki nem kevés mennyiségű „tejszínhabbal” díszítette Shinjo, még csokis fenekét. Pihegve feküdtek egymás mellett. Tano közelebb veckelte magát Shinjohoz, majd átölelte és megcsókolta.
– Velem maradsz, örökre? – kérdezte váratlanul Shinjot, aki még mindig vörös volt a benne tomboló élvezettől. Shinjo lassan bólintott.
– Szeretnék... – válaszolta félszegen.
– Nos hát igen... – kezdett bele ismét Tano. – Mi egyértelműen, összetartozunk. – mondta mosolyogva, majd forró csókot lehelt Shinjo homlokára, aki egy bólintással válaszolt.

– Hé Haru, te is csináltál nekem csokit? – kérdezte Sayen, miután sikeresen és persze véletlenül kilesték Tanoékat.
– A... aha. – mondta Haruki kezét ágyékához dörzsölve.
– Akkor menjünk szépen és mi is tartozzunk össze! – vigyorgott önelégülten Sayen, aki persze nem szándékosan tervelte ki ezt a gonosz kis csínyt.

A „ Bűn és bűnhődés” elmélete
… avagy ilyen, mikor a fagyi visszanyal!

Az erdő kellemes csendjét, két férfi hangos morgása és szitkozódása törte meg.
– Elegem van belőled, hülye Sayen! – mondta durcásan Haruki.
– De... mi a fenét tettem, amiért le kell, hogy hülyézz? – kérdezte értetlenül Sayen.
– Testvér... – szólalt meg a mellette álló Tano, aki a férfi vállára helyezte a kezét, – ezek a „nők” már csak ilyenek. Tudod ez biztos az a bizonyos „menstruációs” időszak. – mondta teljes komolysággal az arcán Tano.
– Fogd be a szád, te vadember...! – sipította Shinjo, aki egy jól irányzott dobással, fejbe küldte Tanot, a papucsával.
– Mi a... esett kétségbe Tano, – Már te is abba a szakaszba értél? – hűlt el.
– Hülye, idióta, állat... – hajigálta tovább Shinjo Tanot, ezzel – azzal, ami a keze ügyébe került.
– Hagyd... abba, te harcias kis dög! – védekezett Kezeit maga elé téve Shinjo. Haruki karon ragadta Shinjot, majd magával vonszolta az erdőbe.
– Mi a fene... van ezekkel a hisztis „nőkkel”? – kérdezte szinte tátott szájjal Tano.
– Nem bestiákat akartál mondani? – kérdezte szemöldök ráncolva Sayen.
– Oly mindegy. Menjünk és derítsük ki, hogy mi bajuk, különben ma este nem kapunk szabad bejárást a meleg odúba. – mondta teljesen komolyan Tano.
– Öhm... ember, te most melyik odúra is gondoltál? Mert hát nem örülnék, ha este a szabad ég alatt kellene aludnom veled. De az meg rosszabb lenne, mint a cián, ha Haruki ma este lakatot és „ Tilos a bejárás” táblát tenne, arra a kívánatos kis fenekére. Akkor megüllek! – mérgelődött.
– He? Én mi a tökömet tettem? – méltatlankodott Tano.
– Nem tudom... de biztos a te hibád ez az egész, mivel Haru eddig nem tett ilyet. – gondolkodott el Sayen.
– Akkor jobb ha tudod, hogy szerény személyem sem akarja veled tölteni a mai éjszakát. Jobb szeretném inkább a kellemes ágyamban tölteni, a kedvesen doromboló kis, cica – micámat magamhoz ölelve, akinek ma szerettem volna, további izgalmas részét felfedezni. – áradozott a szerelmes Tano.
– Öregem, ha ma este kicsuknak minket, akkor jobban teszed, ha megtanulsz te is dorombolni, mert különben én fedezem fel a te izgalmas részeidet.
– He? – ijedt meg Tano. – Basszus, ne már! – esett kétségbe Tano.

Kicsivel odébb, a pataknál, már javában ment a durcáskodás a két „nőstény” részéről.
– Nem hiszem el, hogy mindkettő ekkora egy állat. Egyikük sincs tekintettel ránk és arra, hogy ha állandóan ezt teszik velünk, az nekünk mennyi macerával jár.  – mérgelődött Shinjo.
– Igazad van... – bólogatott Haruki. – Ez... bosszúért kiállt! – harsant fel.
– Mire gondolsz? – kérdezte meglepetten Shinjo.
– „ Csaljuk” meg őket, vagy ilyesmi... – mondta halál komolyan Haruki.
– Heee? Mi a fenén jár az eszed? Meg akarsz halni? – riadt meg Shinjo.
– Úgy gondoltam, hogy... egymással! – mutatott kettőjükre Haruki.
– Hát... ez furán hangzik most és nem is tudom milyen lenne, de valószínűleg, nem olyan mint régen. – töprengett Shinjo.
– Még szép, hogy nem. Elvégre ma már szerintem egyikünk sem vállalná az aktív szerepet, nem úgy mint régen. – állapította meg Haru.
– Nem... az kizárt! Bocs, de most már jobb szeretek pakolva lenni, mint pakolni! – legyezett kezeivel Shinjo. – Viszont én is bosszút akarok állni.
– Én úgy értettem ezt, mint valamiféle... női játszadozást! – mondta Haru, majd közelebb húzódva Shinjohoz, megcsókolta azt.
– Hmm... Sayen, mondd csak... nem úgy néznek ki ezek ketten, mint két csalfa nőszemély? – csendült Tano hangja hirtelen és a két érintett fél körbepillantva kiszúrta a két srácot, akik a fának támaszkodtak.
– Mit műveltek? – kérdezte mérgesen Sayen.
– Mi... mi megbüntetünk titeket. – bátorodott fel Haru.
– De mi a szent szarért? – tombolt Sayen, akár egy oroszlán.
– Mert... mert mindig belénk élveztek! Minden alkalommal megkérünk titeket, hogy ne, de sosem figyeltek ránk! – bátorodott fel Shinjo is.
- Csak emiatt? – húzta fel magát Tano is.
- Csak emiatt?? – kérdezett vissza hisztérikusan Haruki. – Hogy kapnád be! Te mit szólnál hozzá, ha úgy kellene eltöltened egy éjszakát, hogy telepakolom a segged valamivel? Azt akartuk, hogy megértsétek. – mondta könnyes szemmel Haru.
- Oké... oké megértettük. De ez még nem ok arra, hogy itt nyaljátok – faljátok egymást. Ez megcsalásnak minősül. – okoskodott Sayen.
- Ember, sokat pofázol még? – kérdezte feszengve Tano, akinek vészesen lüktetni kezdett a nadrágja tartalma. – Van erre egy jobb módszer is. Meg fogunk büntetni titeket ezért. Mondta gonosz fénnyel a szemében Tano, majd a vízbe gázolt és karon ragadta Shinjot. Kezeit hátrafeszítette, így bilincselte le. Gyorsan megszabadította nadrágjától, addigra már Sayen is csatlakozott és követve unokatestvére példáját, ő is ugyan ezt tette Harukival. Ujjaik gyorsan jártak, már az előkészítésnél tartottak és szintén egyszerre hatoltak be.
– Na rajta „lányok”, folytassátok csak, amit elkezdtetek, mielőtt ideértünk. – mondta kéjes mosollyal Tano.
– De... – horkant fel Haruki.
– Ne! – csatlakozott a tiltakozáshoz Shinjo.
– Rajta, édeseim! – szált be a játékba Sayen is. Shinjo és Haruki, más választásuk nem lévén egymáshoz tapasztották ajkaikat. Lassan és bátortalanul kezdték, de minden egyes lökéssel később, egyre jobban felcsapott bennük a szenvedély. Egyre vadabbul csókolták egymást, nem kis izgalmat okozva ezzel a két másik férfinak is. Shinjo arca gyengéddé, nőiessé vált és az ajkairól lecsorgadozó nyál még aranyosabbá tette, Harukit nem különben. A fiúk partnereikhez fordultak és megcsókolták őket, majd robbantak. Mind a négyen, majdnem egyszerre. Végül térdre zuhantak a kis patakban és úgy lihegtek tovább. Shinjo és Haruki, kitörő „örömmel” konstatálték, hogy az egész csete- paté szart sem ért, mivel megint csak beléjük lett élvezve. „ – Mindegy...” – gondolták végül magukban.
- Ti meg, mi a... francot műveltek? – csendült egy ötödik, ám ismerős hang a part mellől.
- Hiroto? Ishin? – kérdezték kórusban.
- Ááá... csak egy kis időre megyünk el és ti máris itt orgiáztok! Nem szégyellitek magatokat? – mérgelődött a csöppség.
– Hehe... azt hiszem, Ishint alaposan szemügyre véve, hogy semmi jogod az orgiázásról papolni! – állapította meg Sayen, miután végigmérte szemeivel a meggyötört Ishint. Ishin hálás pillantásokat küldött Sayen felé.
- Ehhez semmi közötök és amúgy is... mi alig csináljuk! – mentegetőzött a fiú.
- Alig pár óránként? – csatlakozott a szekatúrához Haruki is.
- Mi nem is... – próbálkozott még mindig Hiroto.
- Hé Ishin, ha nem bírod szusszal, nem ártana egy vibrátor is, ami besegít, mielőtt kiszívja belőled az utolsó csepp magot is! – kacagott fel Tano, mire Ishin fülig pirult.
- Hülye barmok! – sértődött meg Hiroto, majd karon ragadta sápadt szeretőjét és visszavonult vele a „rezidenciájukra”.
- Nem kellett volna megkérdeznünk őket, hogy beszállnak – e? – kérdezte halál komolyan Tano.
- Fogd be, te kerge macska! – vágta kupán jóindulatúan Shinjo. – Akarom mondani... te kerge Tigris! – pontosított fenyegetésén, de végül mindenki felnevetett.

Vége.