Teletha Yaoi Writings

3. fejezet

– Dean… – Ki a halál szólongat?
– Dean, ideje felkelni! – szól az előző hang gazdája, és apró, pihekönnyű érintéseket érzek a karomon, oda-vissza. Morgok egyet válaszként.
– Dean, kelj fel, jó?
Na jó, addig nem hagy békén, amíg nem éri el, amit akar. Nagy nehezen kinyitom a szemeimet, és nagyban meresztem az előttem terpeszkedő alakra. Világos haj és szem, lányos arc. Félkómásan ez azért nehéz… Basszus, ez Timothy! Egyből felnyomom magam hason fekvésből ülésbe, és a falig hátrálok. Ez kicsit sem volt gyanús, de teszek rá. Most inkább ne jöjjön a közelembe.
– Csak én vagyok – közli kuncogva. – Anyukád szerint mehetnénk az alkatrészekért, és megkért, hogyha már arra járunk, elmehetnénk bevásárolni is.
Most semmit nem tudnék kinyögni, így inkább bólintok egyet. De nincs megelégedve vele, mert összeráncolja a szemöldökét, és közelebb hajol.
– Rosszul aludtál? Nem fértél el miattam? – kérdezi aggódva.
– Keveset aludtam – vágom rá egyből.
– Biztos? – kérdezi kétkedve.
Nem kell válaszolnom, mert anya felkiált a csöppségnek, hogy menjen reggelizni. Ami nekem jó is, meg nem is. Így végre kiment a szobámból Timothy, viszont rossz, mert csak neki szólt. Ebből kiindulva anya rám nem is kicsit haragszik az este miatt. De van most nagyobb gondom is. Mi a halálért izgultam fel este arra a hülyére? Jó, lányos arca van, és a viselkedése is olyan, de ez még nem elég ok! De legalább nem vette észre, hogy sátrat vertem mellette. Még csak az hiányzott volna. De semmi gond, ma megoldom a problémát. Szépen átmegyek Vanessához, és jól az ágyba döngölöm. Utána már tuti, hogy nem lesznek ilyen gondjaim. Ezzel az erővel kiszállok az ágyból, és rendbe szedem magam, majd utána levágtázok a konyhába, ahol Timothy mosolygós arca és anya mérges pillantása fogad. Bejött a tippem, anya tényleg zabos rám, de teszek rá. Szarul igazam volt! Nyugodt szívvel veszek el magamnak egy rakat palacsintát és teszem le magam az asztalhoz enni. Anyának persze nem tetszik a dolog, és van olyan kedves, hogy ezt közli is velem.
– Dean, egy kicsit sem szégyelled magad a tegnap esti viselkedésed után? – kérdezi csípőre tett kézzel.
– Nem – felelek közömbösen.
– Mi az, hogy nem, kisfiam? – érdeklődik vészjósló hangon.
– Igazam volt – közlöm halál nyugodtan, amire anyának elgurul a gyógyszere.
– Értem én, hogy most vagy a lázadó korszakodban, és egy csepp tiszteletet sem tanúsítasz felém, de Timothy erről nem tehet. Kérj tőle bocsánatot a tegnapi viselkedésedért! – Kérdőn lesek rá, hogy ezt most komolyan gondolta-e, de ez se tetszik neki.
– Dean, most! – utasít haraggal teli szemekkel, de erre sem reagálok.
– Mrs. Samuel, Dean még éjszaka bocsánatot kért tőlem – szólal meg halkan a picur.
– Valóban? – kérdezi meglepetten anya.
– Igen, asszonyom – felel készségesen tökéleteske.
– Ó, értem – rebegi elgondolkozva anya, majd mintha kicserélték volna, már mosolyogva szól Timothyhoz. – Jaj, de drágám, már kértelek, hogy szólíts nyugodtan Marynek.
– Rendben, Mary – habogja egy kis pírral az arcán, majd folytatja az evést, mikor anya még egy adag palacsintát rak le elé. Na jó, ez azért már túlzás. Egyik haveromnak se mondta soha, hogy tegezheti. És egyiknek sem simogatta a fejét, mikor kajával tömte. Persze a „drágaságnak” tetszik ez a meghitt hangulat, csak úgy vigyorog. Már az gyanús, hogy nincs-e valami köztük. De erről a kis hülyéről van szó, szóval nem kell parázni, hogy anya megcsalná vele apát. De kezd idegesíteni ez a bájcsevej köztük, így a bejárati ajtóhoz megyek felhúzni a csukámat, és kint is vagyok az utcán. Egy perc sem telik el, és Timothy mellettem van, majd a kezét nyújtja felém, amiben egy papírfecni és lóvé van. Szájhúzva, de zsebre vágom, és a „drágasággal” az oldalamon célirányosan megindulok az egyik buszmegállóba. Csendben sétálunk, és nem tudom, hogy azért, mert neki éppen nincs kedve pofázni, vagy látja a pofámon, hogy most kurvára nincs idegzetem hozzá. De leszarom az okát, inkább örülök neki. De hamar elszáll az örömöm, mikor meglátom, hogy a buszmegálló tele van. De a mobilom csörgésére felkapom a fejem, amit gyorsan kihalászok a farzsebemből, és anélkül, hogy megnézném, ki az, felveszem.
– Mondd!
– Szia, Dean! Mi jót csinálsz? – érdeklődik vidáman Josh.
– Unatkozol? – kérdezem semleges hangon, miközben előrébb nyomulok a tömegben, mert már látható a busz.
– Jól ismersz, én mindig unatkozom – felel nevetve, amire nem tudok nem elvigyorodni. – Szóval, hova kell mennem?
– Az öreghez. Fél óra, és ott vagyunk – közlöm az órámra nézve.
– Vagyunk? Ki jön veled? – csodálkozik egy sort.
– Majd megtudod! – felelem sejtelmesen vigyorogva. Szeretem az agyát húzni, és hülye lennék kihagyni ezt a lehetőséget.
– Na, Dean. Mondd el, légyszi! – kérlel, mint egy taknyos kölyök.
– Nem! – vágom rá egyből.
– Nem fogod elárulni, igaz? – kérdezi durcizva, de nem tud meghatni vele.
– De nem ám! – csiripelem neki egy hatalmas mosollyal a képemen.
– Szemét! – morogja, amin bűntudat nélkül elkezdek nevetni. – Húsz perc múlva ott vagyok – közli, és köszönés nélkül kinyom. Ezen még jobban röhögök, amire Timothy kíváncsian pislog rám, de nem mondok neki semmit. Majd találkozni fog vele, én meg feleslegesen nem jártatom a pofám. Pláne, hogy beállt a busz, így a csöppség meglepődött képét és pár vénasszony sopánkodását leszarva, magam után ráncigálom, és felszambázok vele a busz végébe. De ez rossz ötlet volt, mert egyre többen szállnak fel, és annál jobban nyomnak a picurra. Már az üvegre kenem fel szerencsétlent, pluszba kapaszkodni sem tud hova, csak az én kabátomba. De ezt felmérve, inkább magamat sajnálom. Nem volt elég az éjszakai kínzás, hogy vagy egy órán át dumált, és nekem ezt álló farokkal kellett végighallgatnom, és még figyelnem is kellett, mert ha kérdezett, kurvára lebuktam volna vele. Nem, még tegyünk rá egy lapáttal! Hadd dörgölőzzön megint hozzám, hátha megint sátrat verek, csak most egy busszal teli faszok, libák és banyák előtt. Kicsit sem lenne gáz a dolog, áh, hol. Oké, csak valami iszonyat ronda nőre kell gondolni. Hmm… Ms. Carter csontos teste és lógó melle egy lila fürdőruhában, ősz haját dobálja a szél, és vastag keretes kukkere mögül les rád, csábosnak hitt ferde szemekkel… Basszus, még a szőr is felállt tőle a karomon, a hányingerről nem beszélve! De a hatás meglett, és ez a lényeg. Egy kicsi rosszulléttel és egy borzalmas képpel a fejemben, de merevedés nélkül szállok le, a csöppség meg pirult ábrázattal baktat utánam. Belegondolva, nagyon sűrűn pirul a képe mellettem. Beteg nem lehet, mert egyik percről a másikra lesz piros, és túl gyorsan múlik el. Akkor meg…

– Bazd meg! – ordítom el magam, de olyan istenesen, mert drága barátom hátulról a nyakamba ugrott. Most komolyan, normális? Áh, hülye kérdés volt, a válasz egyértelmű.
– Csak nem megijedtél? – kérdezi röhögve Josh, Timothy meg oda-vissza kapkodja a tekintetét köztünk. Nem ártana bemutatni egymásnak őket.
– Timothy, ez a barom Joshua. Mindig marhaságokat dumál és csinál, ne is foglalkozz vele! – mutatok fapofával szöszi haveromra, amire ő háborogni kezd.
– Hé, mi az, hogy marhaságok? Tudtom szerint azokban te is benne voltál. Sőt, jó pár ötlet a te hülye fejedből pattant ki. Pluszba, lejáratsz előtte és el is riasztod tőlem! – óbégat a fülembe szemöldökráncolva, és zöld szemeivel mérgesen szuggerál.
– De nem mondtál nemet, nem? – kérdezem vigyorogva, és még mielőtt megszólalna, folytatom. – És nem kellek ahhoz, hogy elijesszem tőled, ha akar, ott hagy a fenébe – közlöm, és Timothyra mutatok. – Josh, ez a picur itt meg Timothy. Jelenleg nálunk lakik. – Eddig mosolygott, de ezt hallva meglepetten pislog rám, és már szóra is nyitja a száját.
– Picur? – kérdezi nagy szemekkel.
– Ja, hozzám képest az vagy – közlöm egy nagy vigyorral.
– Igaz – feleli pirulva és a pólóját piszkálva. Egész aranyos, mikor zavarban van… Várjunk csak, aranyos? Mi a fasz jutott eszembe?! Rohadtul nem tarthatom aranyosnak, mikor ő is férfi… Na jó, a férfi azért túlzás, ha róla van szó. De az akkor sincs rendben, hogy egy percig aranyosnak tartottam. Kínomban már lelököm magamról Josh kezét, és célirányosan szinte futva elindulok a műhelybe, és a mögöttem hangzó lépésekből tudom, hogy ők is jönnek. Egy darabig csendben megyünk, majd arra kapom fel a fejem, hogy Josh a kezemnél fogva állít meg.
– Haver, lassíts már. Timothy már kifulladt! – lihegi Josh. Timothyra nézek, és rögtön bűntudatom van. Előregörnyed, és a jobb kezével a térdén támaszkodik, a bal kezével pedig az oldalát fogja, miközben a levegőt kapkodja. Gondolkodás nélkül mozdulok, és ahogy mellé érek, felpillant rám. Tiszta piros az arca, és remegnek a lábai, még egy biztató mosollyal is próbálkozik, de kevés sikerrel.
– Gyere – kérem, és a kezénél fogva egy pad felé húzom. Ellenkezés nélkül jön és teszi le magát még mindig levegő után kapkodva.
– Hozok inni – közlöm, és már indulnék a legközelebbi automatához, de Timothy a kezembe csimpaszkodik, és maga felé húz, pluszba rám néz azokkal a kiskutya szemeivel. Így hogy a fenébe tudnám itt hagyni? De innia kell valamit, attól talán jobban lenne. Joshra nézek, és egy szó nélkül is érti, mit akarok, így csak bólint, és már itt sincs. Én meg leülök a csöppség mellé, amire egy aprócska mosolyt kapok. A kezemet is lazábban fogja, és épp húznám el, de erre már két kézzel csimpaszkodik rám.
– Dean, neh – zihálja nehezen. Beletörődve sóhajtok egyet, és kicsit rászorítok a kezére. Egy boldog mosollyal és hálás pillantással néz rám, amit viszonozok. De akkor is zavar a helyzet, megint ilyen szituba kerültem vele, és most pluszba az utcán. De mákom van, Josh végre visszajött, és az apróságnak nyújtja a nyitott palackot. Timothy hálás szemekkel veszi el és nyeli nagy kortyokban az ásványvizet, de egy kicsi félremegy a szája szélén, és a nyakán lassan folyik le, egészen az ing nyitott részéig, amit én nagyot nyelve nézek végig. Hogy a francba lehet olyan karcsú nyaka, mint egy csajnak? És a bőre is olyan selymes, mint egy nőnek? Hmm… Abból még nem lesz baj, hogy hozzáérek. Így lassan, egyben finoman végig húzom az ujjaimat a nyakán, a kifolyt vizet követve. Timothy megremeg, és abbahagyva az ivást, nagy szemekkel rám néz. Viszonozva a tekintetét szemezünk egész addig, míg leesik, hogy mit is csináltam az előbb. Érzem, hogy vörösödök, és erre a picur is elpirul, pluszba még el is mosolyodik. És ettől a látványtól kihagy egy ütemet a szívem, és muszáj egy nagy levegőt vennem.

Zavaromban felpattanok a padról, és kerülve a tekintetüket, nekik háttal zsebre vágom a kezeim. Josh mellém áll, és bámul rám, ránéznem sem kell, mert érzem. Megszólalni meg még inkább nem kell, mert ő hamarabb fog.
– Dean, te most… – szólal meg Josh, de elakad. Nem csoda, még neki is fel kell fognia az előbbi jelenetet. De akkor sem vagyok kíváncsi a véleményére, sem pedig a kérdéseire, még magamnak is meg kell magyaráznom az előbbi dolgot, nem még neki.
– Dean, te… – kezd bele megint Josh, de most jobb, ha semmit sem kérdez.
– Kussolj, Josh! – kiáltok rá, és még mindig a tekintetüket kerülve elindulok az öreg felé. – Inkább menjünk, még van dolgunk a mai napra.
Fél perc, és hallom magam mögött a lépéseket. Áldom az eget, hogy nem kérdeznek, mert nem tudnék mit mondani. Ugyan mit mondhatnék, ha én sem tudom, hogy miért csináltam és miért reagálok így Timothyra. Kurvára nem tudom! Amíg ezen agyalok, odaérünk a szerelőműhelybe, és ahogy belépünk, megpillantok pár embert, akikkel most rohadtul nem kellett volna találkoznunk. Hogy a picsába lehetek ilyen szerencsés?!