Szereplők: Enomoto Hiroto x Fukuda Ishin
Jellemző: szerelem, dráma, kaland, yaoi1. fejezet
The first adventure...
Love is born in a heart

Fél évvel ezelőtt, Hasegawa Haruki és Yaguatí Sayen, elindította Kongói programját. Az első program résztvevői, már haza is repültek a három hónap végeztével. Azonban, egy-két résztvevő, annyira megkedvelte ezt a tájat, hogy úgy döntött részt vesz a második, Önkéntes Tanító programban is. Előző héten, véget értek a félévi vizsgák és most, Sayen és Haruki, úgy döntöttek, hogy terepre mennek. Shinjo Sensei, Tano mellé lett beosztva, mint társ tanár. Shinjoról, senki sem gondolta volna, hogy korábbi perverz énje mögött, egy igencsak okos és kifinomult tanár lakik, aki elég sok információval rendelkezik ezen tájról. Földrajz tanár lévén, ez annyira nem is meglepő. Tano meglepetésére, sok hasznát vette kollégájának, így mindkettejük munkája gördülékenyebben folyt. Ami azt illeti, sokat tudtak segíteni egymásnak és Sayen meglepetésére, jól ki is jöttek egymással. Haruki figyelmét azonban, valaki más kötötte le...név szerint, Hiroto. Haruki, leglelkesebb, kedvenc kis diákja.– Mindent össze pakoltál, Hiroto? – nyitott be, egy rövid kopogtatás után Haruki, Hiroto szobájába.
– Igen, Sensei! – válaszolt Hiroto. Szíve a mellkasában dobogott az izgalomtól. Mióta Kongóba jöttek, másra sem vágyott, csak a természetre. Minél hamarabb, szerette volna megcsodálni az esőerdőt. Hiroto, elhúzta táskáján a cipzárt és a vállára kanyarította.
- He? Te már kész is vagy? – lépett ki a fürdőszoba ajtaján egy magas fiú. Arany színű hajából víz csepegett végig a mellkasára.
- Jobban tennéd, ha te is iparkodnál...Ishin! – szólt szobatársának Hiroto. Tekintete, egy pillanatra Ishinébe vájt és megmerevedett. Hiroto, nem tudta eldönteni, hogy a fiú szemei, a jade vagy a malachit színeit viselik-e. De abban biztos volt, ahogy nézte őket, hogy elméje és teste csitulni látszik. A szívében tomboló vihar, mely az elméjét is elsötétíti, egy pillanatra tisztább lett, mint valaha.
- Ametiszt! – szólalt meg Ishin, az ajtó félfának dőlve. Hiroto, felvonta szemöldökét és kérdőn nézett a fiúra.
-...hogy? – kérdezte meglepetten.
- A szemeid színe... – mosolygott Ishin, – már olyan régóta ezen gondolkodom. De végre rájöttem. – közölte. – Annak ellenére, hogy az ametiszt állítólag megvédi az embert attól, hogy elcsábuljon... – kuncogta Ishin, – én teljesen a varázslatod alatt állok, már évek óta. – mondta és Hiroto döbbent arcát figyelte. Valóban, már évek óta osztálytársak voltak. Ishin, mindig a mellette lévő padban ült, néha szólt hozzá egy-két szót, amire Hiroto, hol válaszolt, hol meg nem. Sosem gondolt túlzottan sokat a fiúra, most azonban ez a kijelentés, mégis felkeltette Hiroto figyelmét. Ajka, fél mosolyra húzódott. Közelebb lépett a fiúhoz és tenyerét a mellkasára tette, de amint meghallotta Ishin szívének heves dobogását, taszított rajta egyet.
- Baka...!!! – nézett rá gyilkos szemekkel. – Öltözz már fel és haladjunk. Ha késel, esküszöm, hogy nem szólok az érdekedben. Ha lehet...ne cseszd ezt el nekem! – mondta mérgesen, majd kivágtatott a szobából és hangosan magára csapta az ajtót.
- Édes... – jegyezte meg Ishin magának, miután Hiroto távozott, – pont ezért szerettem beléd. – mosolygott. Hiroto, a falnak vetette a hátát és felsóhajtott. Fejét, két tenyerébe temette és próbálta összeszedni magát. Még most is, olyannyira magányosnak érezte magát. Elrugaszkodott a faltól és lefelé vette az irányt a hallba. Úgy tíz perc múlva, már Ishin is csatlakozott a kis társasághoz. Sayen, mindenkit reggelizni küldött, mielőtt nekivágtak volna az erdőnek. Hiroto „ nagy szerencséjére” Ishin mellette költötte el reggelijét. Nem szeretett a fiú társaságában lenni, mert Ishin, teljesen összekuszálta, amúgy is zavaros gondolatait. Fejét, kezével támasztotta meg és csak turkált az ételben. Vágyakozó pillantása, Harukira tévedt, aki kis virsli falatokat adott, Sayen szájába. „ – Mióta Sensei idejött és szerelemes lett, teljesen kicserélődött. Régen sokkal jobban hasonlítottunk egymásra, mint most. Ő is, ugyan ilyen unott és megkeseredett volt, mint én. Most pedig, már rá sem lehet ismerni. Olyan csodaszép lett, a boldogságtól. Bárcsak...bárcsak én is jelentenék valakinek ennyit...de ez sosem fog megtörténni!” – gondolta magában Hiroto.
- Ha nem eszel, hanem csak Hasegawa Sensei-t bámulod, akkor nagy bajban leszel. – morgolódott a vele szemben ülő Ishin. – Megmondta Sayen sensei, hogy együnk eleget, mert a következő étkezés, csak késő este lesz! Most ne a szerelmeddel foglalkozz. Különben is...neki már van valakije. – vágta a súlyos szavakat Hirotohoz, Ishin. Hiroto, fülig vörös lett és érezte, ahogy felmegy benne a pumpa. – Hülye barom! – súgta félhangon. – Sosem voltam szerelmes a Senseibe...Ő, példakép, mint sem egy reménytelen, viszonzatlan szerelem! – mondta fogcsikorgatva.
- Az remek... – ette tovább reggelijét Ishin, – mivel én, viszont szeretlek! – közölte. Hiroto álla, az étkező padlóján koppant. Egyszerűen képtelen volt elhinni, amit az imént halott. Hogy közölhet vele valaki, aki alig ismeri Őt, egy ilyen fontos dolgot!? Nem értette.
- Ne szórakozz velem! – mondta hangosabban. – Menj anyádba! – kelt ki magából és hozzávágta ruha szalvétáját Ishinhez. Felpattant a székből és kiviharzott az étkezőből.
- Mivel húztad fel? – tette fel a kérdést a mellette megjelenő Sayen.
- Semmivel...pusztán fáj neki az igazság! – mondta mérgesen Ishin.
- Fukuda-kun! – tette a fiú vállára a kezét Sayen. – Hiroto, nagyon fontos Haruki számára ezért, kérlek szépen, hogy vigyázz rá! – szólt gyengéden Sayen.
- Heee? – döbbent meg Ishin. – De hát...Hiroto, nem Hasegawa Senseibe szerelmes? Nem vagy féltékeny? – mondta, ami először eszébe jutott. Sayen felkacagott.
- Egyértelműen, mind két kérdésedre, nem a válasz! – kuncogta. – Hiroto, egyértelműen nem szerelmes Harukiba. Az alapján, amit róla tudok, inkább báty ként tekint Harukira. Mellesleg, ha jól megfigyeled Hirotot...márpedig, ahogy elnéztem mást sem teszel, akkor rájöhetnél, hogy Ő az a „ cica” típus. Ha érted mire akarok célozni! – mondta, most már nevetve.
- Ci...cica? – kérdezte fülig vörösödve.
- Az bizony! – veregette meg a fiú vállát. – Méghozzá, abból a nemesebb, vadabb fajtából. – szólt és a hasát fogva távozott.  – Baszd ki! – mondta magában Ishin. Ekkor nyert értelmet elméjében, amit Sayen az imént mondott. Megjelent fantáziájában Hiroto, mint „ cica” és amúgy is vörös feje, még vörösebb lett. Szíve, pedig majd kiugrott a torkán.

Felpakoltak minden csomagot és útnak indultak. Hiroto, egész úton kerülte Ishin társaságát és ha lehetett, a legtávolabb állt mindig tőle. Ishin, sóhajtott egyet bánatában és elkönyvelte, hogy ma már biztos nem lesz lehetősége a barátkozásra. Már az esőerdő mélyén jártak. Nehezen haladtak a sűrű aljnövényzetben. Ishin, elnézte a sor elején haladó, Tano – Shinjo és a sor végén haladó, Sayen – Haruki párost. Érezni lehetett a párok közti szikrát. Bár a Tanoéké, még igen halovány volt, de Ishin, biztosan érezte, hogy ez idővel, valószínűleg változik majd. Végül, megérkeztek a törzs táborához. Mindenki ámulattal figyelte a házakat, amik egymás mellett sorakozva, egy kört alkottak. Haruki és Sayen, kiosztotta a kunyhókat mindenkinek. Mivel nem voltak túl sokan, ezért szerencsére, nem kellett olyan sok plusz kunyhót felhúzni. Hely spórolás céljából, egy kunyhóba két embert osztottak be. Ishin, legnagyobb szerencséjére és Hiroto, legnagyobb balszerencséjére a két fiú, egy kunyhón osztozott. Ishin, a nyakát tette volna fel rá, hogy ez Sayen magán akciója volt. De hát...nem volt mit tenni. Mindenki kipakolt. Már kezdett beesteledni. Haruki, megmutatta mindenkinek, hogy hol a folyó, merre kell menni, ha fürödni akarnak. A társaság, nagy mulatságba kezdett a falusiakkal. Mindenki nagyon jól érezte magát, kivéve Hirotot, aki látta távozni Shinjo Senseit, és úgy döntött utána megy. Csak nagy nehezen tudta követni, s mire utol érte, az már kifelé sétált a vízből.
- Hé, Sensei! – szólította meg Hiroto. – Kérlek, játssz velem! – nézett Shinjora, ragyogó szemekkel. Egy fához szorította a férfit, aki legnagyobb megdöbbenésére...tiltakozott.– Soha többé...Hiroto! – nyögte a férfi és eltolta magától. – Soha többé...nem fogjuk azt csinálni! – szólt, majd sietve távozott. Hiroto, bánatosan huppant le a folyó mellé és lábát a vízbe lógatta. Annyira magányosnak érezte magát, épp ezért követte Shinjot.

Ishin, a fának vetette hátát és szinte hangtalanul sóhajtott. Nem akarta lebuktatni magát. Nem akarta, hogy Hiroto rájöjjön, hogy idáig követte...sőt mi több, még ki is hallgatta. Shinjo Sensei-el való kapcsolatáról eddig is tudott, de így hallva, mégis megdöbbentőbb volt az igazság. Igazán fájt neki, amit az imént látott és hallott. Gondolataiból egy susogó hang szakította ki. Kipillantott a fa mögül és Harukit látta elsétálni. A férfi lassan közelítette meg Hirotot, majd kezét a vállára téve leült mellé. Ishin, figyelmesen hallgatott.
- Hiroto! – szólt gyengéden Haruki.
- Sensei! – lepődött meg Hiroto és hálát adott az istennek, hogy Haruki, csak később érkezett meg és nem látott semmit.
- Szép, ugye? – kérdezte Haruki.
- Igen...- válaszolta egyszerűen Hiroto.
- Hiroto, te mindig is olyan voltál számomra, mintha az öcsém lennél. – mosolygott a fiúra Haruki. – Nagyon hasonlítunk egymásra. Nem csak külsőleg, hanem belsőleg is. Én is ennyire elveszett voltam, de ez a táj és ezek az emberek, csodára képesek. – mondta elgondolkozva.
- Főleg Sayen...- csúszott ki Hiroto száján. Haruki felnevetett.
- Igen...Sayen, akinek sokat köszönhetek. Tudod Hiroto, ha az ember szabadjára engedi a szívét és a lelkét, akkor sok minden megtörténhet vele. Hagyd, hogy szabadon szárnyaljanak és légy boldog! – mondta mosolyogva Haruki.
- Ezt...könnyű mondani! – mormogta Hiroto. – Engem...eldobott magától az anyám. Mikor megszülettem, nem kellettem neki. Egy árvaházban nevelkedtem fel. Ott azt mondták, hogy egy gazdag család örököse volt, és én egy titkos kapcsolat tévútja voltam. Nem voltak barátaim, mindig bántottak. Volt...volt, hogy megerőszakoltak a nagyobb fiúk. Azt mondták azért, mert olyan vagyok, mint egy lány. Végül...mikor tizenöt éves lettem, találkoztam egy gazdag üzletemberrel, aki felajánlotta, hogy lakhatom nála. Persze nem ingyen, hanem némi szolgáltatásért cserébe. Úgy gondoltam, hogy az árvaháznál, csak jobb lehet. Valóban, így is volt. Nem várt tőlem sokat és csak néha kellett odaadnom neki magam. Később, elutazott külföldre és nekem hagyta a házát. Ez az út, nem is jöhetett volna jobbkor. Elvesztettem a hitemet az emberekben. Senkiben sem tudok megbízni...magán kívül, Sensei. – mesélte Hiroto. Ishin, döbbenten lapult a fához és tenyerével, eltakarta száját. Még levegőt is alig mert venni. Lesújtották a halottak. Azt tudta, hogy Hiroto, valami oknál fogva zárkózott, de sosem gondolta, hogy efféle szörnyű múltja van.
- Nekem is rémes gyermekkorom volt. – ölelte át Haruki. – De én, szerencsére már túltettem rajta magam. Igaz, hogy az apám, aki elhagyott minket kiderült, hogy meleggé vált. Ráadásul, Sayen apjával. Helyettem, Sayent nevelte. Az anyám szintén egy egész más kategória. Azóta...- fonta át kezével térdét, – az apámmal is rendeződött a viszonyunk.
- De az én viszonyom, sosem fog rendeződni az anyámmal, mivel azt sem tudom, hogy ki az anyám. – mondta egykedvűen Hiroto. Haruki, megint átkarolta a fiút és közelebb húzta magához.
- Hiroto, te olyan vagy számomra, mintha az öcsém lennél. – mondta angyali mosollyal Haruki. – Sosem volt testvérem, de azt kívánom, hogy bár te lennél az. Számíthatsz rám, mindenben támogatni foglak. Én és Sayen is. – szólt. – Kérlek, bízz bennünk. – támaszkodott térdeire Haruki. Felállt, majd nyomott egy csókot Hiroto homlokára.
-...és ott van Fukuda-kun is. Jó embernek tűnik. – mondta, majd elsétált. Mikor elhaladt a fa mellett, ahol Ishin bujkált, a fiú visszafojtotta még a lélegzetét is. Azonban egy váratlan pillanatban, kezek kulcsolódtak a karjára és magával rántották őt. Egy világosabb tisztásra érve, látta csak meg el rablóját. Ajkai lassan elváltak, amint a bilincsként szolgáló karok eleresztették.
- Haruki...Sensei? – kérdezte meglepetten. Haruki, megpördült tengelye körül és Ishint, a mögötte álló fához szorította. Szemeiből sütött a fenyegetés lángja, mely felperzselte Ishin, teljes valóját.
- Remélem elégedett vagy a halottakkal! – vágta hozzá az igazságot.
- S...sajnálom, Sensei! – szégyellte el magát a fiú.
- Tudom, hogy érdeklődsz Hiroto iránt. – szegezte hozzá. – De...valóban szereted Őt, vagy csak a kíváncsiság hajt? – kérdezte vádlón.
- Te...természetesen szerelmes vagyok belé! – vágta rá a fiú. Harukihoz képest, sokkal magasabb és izmosabb is volt. Haruki tekintete mégis pindurivá zsugorította a fiút, és még ha nem is akarta beismerni, Haruki akkor sem volt ellenfél neki. Sokkal alacsonyabb volt nála, mégis sokkal ijesztőbb, mint Ő.
- Ha...valaha is bántod Ő, még csak szavakkal is, akkor biztos lehetsz benne, hogy megöllek! – fenyegetőzött Haruki. – Hiroto...olyan számomra, mint egy testvér és én bármire képes vagyok, ha a családomról van szó! – mondta. – szóval, jól gondold át, hogy az érzéseid, valódiak-e, vagy csak felszínesek. – csikorgatta fogait. Ishin, nem bírta tovább ezt az elnyomást. Kiegyenesedett és Haruki szemébe nézett. Arcvonásai rendeződtek és hangja, már sokkal magabiztosabb volt. Elhúzta Haruki kezeit amik, eddig bilincsként zárták őt a fához.
- Sensei! – szólt kemény határozottsággal. – Én...már évek óta szeretem Hirotot. Biztos vagyok benne, hogy amit érzek az szerelem. Méghozzá komoly szerelem. Nem az a lángolás – féle, ami fellobban, majd egyszer csak kialszik. Szeretem Őt, és mindennél jobban vágyom rá, hogy végre mosolyt lássak az arcán. Boldoggá akarom Őt tenni. Boldoggá és békéssé, amilyen Ön is lett. Úgyhogy Sensei...- tartott egy kis szünetet, majd kezeit Haruki vállára tette és lehajtotta a fejét, – engedje meg, hogy ezentúl gondját viseljem! – mondta kissé elpirulva. Haruki, kezét a fiú kezeire tette.
- Rád bízom őt...Ishin! – mondta, majd lassú léptekkel távozott. Ishin, úgy érezte, hogy válláról végre leszakadt a súly, ami eddig nyomta.

Hiroto, nagyot nyújtózott az összetákolt ágyán. Fejét, enyhén balra döntötte és boldogan nyugtázta, hogy Ishin még alszik. Összeszedte ruháit, majd előszedte törölközőjét és a folyó felé vette az irányt. Tegnap, annyira el volt mélázva, hogy észre sem vette, hogy az út több mint tíz percig tartott. Mára halasztotta a fürdést, mert tegnap már nem sok kedve volt hozzá. Azonban...amint a kijelölt helyre ért, meg is döbbent és egy hirtelen mozdulattal egy fa mögé pördült. Szíve a torkában kezdett el dobogni és azt hitte, hogy szemei az előbb csak kápráztak. Félve lesett ki a fa mögül és döbbenten konstatálta, hogy mégsem látott rosszul. Nem ő volt az első fürdőző, sőt ami azt illeti...
A folyóban Sayen és Haruki fürdöttek. Vagyis...igazából nem fürödtek, annak ellenére, hogy valószínűleg azért mentek. Hiroto, úgy vélte, hogy ők is azért jöttek ilyen korán, mert tudták, hogy ilyenkor még senkivel sem futnak össze. A két férfi, szenvedélyesen csüngött egymás ajkán. Sayen keze, lassan lejjebb kalandozott Haruki derekán át az ágyékáig. Finoman simogatta Őt, miközben ajkuk egy pillanatra sem vált el. Haruki, néha-néha megrándult. Most már Haruki keze is Sayen ágyékára tévedt. Kölcsönösen simogatták egymást. Hiroto, olyan kifejezést látott meg Haruki arcán, amit ezidáig el sem tudott volna képzelni róla. Szemei csillogtak a gyönyörtől, fehér bőrén a víz, pedig csak úgy világított a felkelő nap, első sugaraitól. Hiroto felnyögött. Szája elé akarta kapni a kezét...de addigra, valaki már megelőzte.
- Ejnye-bejnye, Hiroto-kun! – súgta a meleg szavakat valaki a fülébe. Hátrapillantott válla felett és meglepetten látta, hogy Ishin az.
- Mff... – próbált megszólalni, de Ishin kezei, nem engedték. A fiú keze, lassan lejjebb csúszott Hiroto ágyékához, és nadrágon keresztül rászorított. Közelebb hajolt a füléhez, amit először csak megnyalt, majd halkan, forró szavakat suttogott bele.
- Hiroto...te kemény vagy!