Teletha future of seeing dream

1. fejezet
A tükör másik oldala„ Az ember néha hajlamos elfelejteni, hogy ember. Érzéseit, valódi énjét elfojtani és pusztán a vágyaira hagyatkozni. Rémes egy dolog, de olykor igen-igen hasznos. Nem áll szándékomban senkit sem megbántani, de hát oly ostobák az emberek....vagy talán, én voltam ostoba? „

Egy csinos kis tengerpart melletti házban élek, amely hatalmas ablakokkal rendelkezik. Ezt a házat, az örökségemen vettem. Ugyanis a szüleim meghaltak, egy tragikus kimenetelű autóbalesetben. A barátnőm, akit gyerekkorom óta ismerek és jelenleg egyetemista, hozzám költözött, hogy ne legyek egyedül. Így neki is könnyebb kijönni, mind pénz, mind bejárás szempontjából. Nem...Ő nem egy olyan barátnő. Mielőtt félreértés esnék, én egy fiú vagyok, akinek a legjobb barátja egy lány. Nem állítom, hogy egyszerű az életem, mert nem így van. Mondjuk, kevés olyan embert ismerek, akinek könnyű lenne. Kivéve Frederik bácsit, de ő egy külön kategória. A fiatalon ért tragédia ellenére, egy igencsak vidám természet vagyok. Huszonhárom éves vagyok, már jóval az egyetem után. Szabadúszó újságíró vagyok, már ha a pornófilmek promóciós reklámírását, annak lehet nevezni. Beismerem, hogy ha nem lenne állásom, akkor sem szűkölködnék, hisz az örökségem, még a mai napig remekül beosztom. Bankba tettem kamatoztatni és hét év leforgása alatt, csinos kis összeg lett belőle, mégis félve vettem meg a házat. Szerencsére Frederik bácsikám, nagyon sokat segített nekem azokban a nehéz időkben. Frederik bácsi, édesapám testvére volt. Testnevelést tanít az egyetemen, ahova én is jártam. A nők és a lányok, félve rettegik a nevét, akkora nőcsábász. Az életem gyökeres megváltozása, a nyáron kezdődött el, miután sikeresen megfogyatkoztam az idegtől és karcsúbb lettem, mint azt valaha is akartam volna. Nem is csoda...hisz, most saját projektbe kezdtem. Elhatároztam, hogy megírom a már oly rég áhított könyvem, épp csak a témát nem sikerült még megtalálnom hozzá, és ez hatalmas feszültséget hozott, az amúgy nyugodt életembe. Rettentően sürgetett az idő és az erre szánt pénzem sem volt éppenséggel elegendő. „ – Komolyan baj van a fejedben, Sera!” – Tiffany mindig ezt hajtogatta, aki képtelen volt megérteni, hogy miért is stresszelem magam ekkora hülyeségeken. Valóban, elég sok hülyeség miatt képes voltam mélyre süllyedni, mint például a nevem. Ki a jó fene adna már egy női nevet, a fiának? Sera...ha még nem vágtam volna el magam már ott az emberek szemében, hogy az arcom, nőiesebb volt, bármelyik nőénél, akkor rápakoltam még egy lapáttal, mikor kinyögtem a nevem. Mindegy. Ott tartottam, hogy a barátnőm Tiffany, összeszedett valami barom állatot. A srác, Winny St. Rous-ban lakott és volt valami bandája, állítólag. Az ipse halál idegesítő volt. Mindig azzal hencegett Tiffnek, hogy éppen aznap, kivel szúrtak ki vagy épp kit vertek laposra. Erre mindig megjegyeztem magamnak, hogy ez a srác, olyan magas értelmi síkot üt meg, amit a mérő már képtelen lenne bemérni. A ma este sem volt más, mint a többi. A kanapén ültem, ölemben a géppel, mikor beesett Kazy. Annyira természetesen mászkált ki-be a lakásomban, mintha ő is itt élne. De Tiff miatt, képes voltam elviselni. Mikor meglátta a barátnőmet, aki a boltív alatt várakozott rá, karon ragadta és besomolyogtak a szobájába. Csigalassúsággal teltek a percek, én pedig még mindig a gépem előtt gubbasztottam, szuggerálva a monitort, mintha attól vártam volna, hogy kirajzolódjanak rajta a rég várt gondolataim. A feszültségemre rásegített az is, hogy tudtam ez a barom állat itt van. Ha ő itt volt az mindig idegessé tett. Éjfél felé járhatott az idő, mikor észrevettem, hogy elbóbiskoltam. Tiffany szobájának az ajtaja, halk nyikordulással jelezte, hogy valaki kilépett rajta. Reméltem, hogy ő az, de sajnos csalódnom kellett. Kazy volt az, így gyorsan felpattantam a kanapéról és belevettem magam a temérdek tányér tengerébe. Kazy a hűtőhöz dülöngélt és kivett onnan egy kólát, majd egy színpadias rántással felhúzta a cipzárját, jelezve vele, hogy mi történt odabent. Amit e nélkül is tudtam volna. A végtelen felháborodás kifejezésével az arcomon, elfordultam és inkább a kávéscsészére ragadt, cukordarabbal kezdtem el foglalkozni. Mikor hirtelen visszafordultam, ott állt előttem Kazy, én pedig úgy éreztem magam, mint egy sarokba szorított, kóbor kutya. Olyan közel állt hozzám, hogy az orra, majdnem összeért az enyémmel. Kéjtől izzó, mély hangon szólalt meg, miután kellőképpen végigpásztázott rajtam.
- Hm...te még jobb bőr vagy, mint Tiffany. – lehelte az arcomba, amitől kirázott a hideg és legszívesebben kupán vágtam volna egy kezem ügyébe akadó, vastepsivel.
- Mit nyáladzol itt a nyakamba? Neked van már barátnőd...mellesleg én pasi vagyok! – mondtam nyugalmat erőltetve hangomra.
- Ha akarod...kezelésbe vehetlek, mindkettőtöket! – szólt s előrébb hajolt annyira, hogy hosszú, fekete göndör haja az arcomat csapkodta. Két tenyerem a mellkasára téve, toltam el magamtól, amennyire csak tudtam.
- Nos, tudod...számtalan okom van, arra az érvre, hogy: NEM! – néztem határozott tekintettel a szemeibe.
- Ó, igen? – rándult meg arcizma. – Meleg vagy, vagy nem? – vágott fejbe az egyik nyílt titkommal. – Az vagyok! – vágtam rá, fülig pirulva.- Na és?
- Akkor meg, mi tart vissza, hogy valaki örömet okozzon neked? Mondjuk én! – hajolt még közelebb és éreztem, ahogy mutatóujja, a nadrágom keresztül a fenekembe nyomódik. Na ekkor löktem rajta akkorát, hogy a hűtő adta neki a másikat.
- Semmi bajom az örömökkel! – vágtam rá zihálva. – Inkább a valakivel van a gond! Nekem nem kell akárki! – mondtam, mire ő csak még idegesebb lett.
- Hé, édes! Én nem akárki vagyok! „Kedves” barátaim vannak, akik minden szavamra ugranak. – próbált dicsekedni.
- Nálad, csak jobbat találhatok! Undorodom tőled és szánlak. – mondtam teljes nyugalommal a hangomban. Kazy arca, annyira eltorzult, hogy az a kevéske finom vonás, ami valaha volt is az arcán, most egybeolvadt redőivel.
- Hülye köcsög! Lefogadom, hogy annyira sóvárogsz már egy fasz után, hogy ettől ment el, már az eszed is! – mondta, majd úgy csattant utána az üvegajtó, hogy csodálkoztam nem repedt ketté. Legszívesebben, agyon vertem volna, amiért képes lenne megcsalni a barátnőmet.
A játékMásnap reggel, a reményeimben várt borús, esős idő elmaradt. A nap meleg, gyönyörű sugarai másztak be a baldachinon át, az ágyamba. A fejem tele volt gondolatokkal, mintha az éjszakai alvás, meg sem történt volna. Sajgó fejjel ébredtem. Olyan érzés volt, mintha még az időjárás is nevetett volna rajtam. Pocsék érzés volt. Igaz lenne hát? Valóban be vagyok savanyodva? Minden érzékszervem elromlott volna, azért nem érzek vágyat, afféle tegnap este említett örömökre? Mert...Kazy, jó pasi lenne? Nem! Azt hiszem...teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy undorodom tőle. Na és Tiff? Mit tegyek? Elmondjam neki vagy hallgassak? Ilyenkor, mit illik tenni, egy hű barátnak? Azt hiszem, ezt a kérdést, most napolhatom, majd lesz, ami lesz. Kizártam a kérdéseket és a kételyeket a fejemből, úgy indultam el reggelizni. Tiff, már a konyhában ücsörgött. Egyik kezében egy könyvvel, a másikban pedig egy bögre kávéval. Öntöttem magamnak is, majd leültem mellé és óvatosan elkezdtem, körüljárni a témát.
- Figyelj, Tiff! – próbálkoztam be vigyázva.
- Hmm? – nyögte. – Mondjad! – válaszolt alig rám pillantva. A könyvét bújta éppen. Gyönyörű, barna haja a vállára omlott.
- Mi van veled, meg ezzel a Kazyvel? – kérdeztem rá.
- Semmi. Minek kéne lennie? – kérdezett vissza vállvonogatva.
- Szereted őt?...vagyis, szerelmes vagy bele? – kérdezgettem tovább, mire Tiffany szárazon felnevetett.
- Hogy...mi? – kacagott. – Szerelmes én, abba a fatökűbe? – élcelődött.
- Mi? Ezt...most totál nem vágom! – értetlenkedtem. – Akkor az a szerelmes tekintet, amikor vele vagy? – kérdeztem nem kis meglepettséggel.
- Erre gondolsz? – kérdezte és bemutatott egy áhítattal teli pillantást. – Nem mondod, hogy bevetted? Már gyerekkorunk óta, barátok vagyunk. Ismerhetnél már legalább ennyire. – kacagott, de olyan erővel, hogy megremegett a bögre a kezében. A teljes értetlenség kifejezése ülhetett az arcomon, mert rám nézett a barna szemeivel, amik szinte röntgensugárként pásztáztak végig gondolataimon.
- Sera, bepróbálkozott nálad? – kérdezte bujkáló mosollyal.
- Igen. Ne haragudj! – huppantam vissza a székbe és restelltem magam, de úgy, hogy majd elsüllyedtem...Mire Tiffany, visítós nevetésbe kezdett és szinte csak ajkával formálta szavakat.
- Ez állati! Komolyan...marha jó. Ez...ez...- de nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam.
- Normális vagy, mondd? Most mondtam el, hogy...
- Igen, most tudtam meg, hogy tökéletes emberismerő vagyok. – vágott közbe. – Pont olyan, amilyennek hittem. Beképzelt, rátarti, senkiházi, egoista fasz. – mondta egyszerűen. – Figyelj, Sera! Ez a negyedik évem. Idén vizsgázom és hidd el, hogy jól megtanultam az emberismeretet. – lóbálta orrom előtt a könyvet, ami valóban az emberismeret volt. – A dolog úgy történt, hogy a szünetben, hallottam pár lánytól, hogy „vagány” srácok járnak a Crazy bárba. A vezérük meg Kazy, milyen király. Az elmondottakból lejött, hogy egy balfasz. Az ilyen emberek, megvezethetőek. Nekem nem kellett más, csak pusztán szex. Azt pedig legegyszerűbben az ilyenektől kaphatom meg. Nem kérdez, nem utasít vissza. Teljesen a befolyásom alatt van. Nincs szükségem, holmi nyálas kapcsolatokra. Bár...azt már az elején sejtettem, hogy rád fog startolni. – mesélte olyan hidegvérrel, amitől még a szám is tátva maradt.
- Te...ezt betervezted? – hüledeztem.
- Nem kell kiakadni. – legyintett egyet. – Mellesleg jegyzem csak meg, hogy rád is rád férne egy kiadós kufircolás. – mélázott el. – Komolyan, mi van veled mostanában, Serah?
- Kérlek, ne hívj így! – rivalltam rá. – A nevem, már így is elég hímringyós. – forrongtam.
- Na, most állj le! Nem érdekel Timothy, világos? – pattant most már fel, ő is. A szemei szinte szikrát hánytak.
- De, ő hívott így! Úgyhogy...
- Ne baszd fel az agyamat, Sera! – kiáltotta el magát. – Rád sem ismerek, mióta az a fasz lelépett! Mindenről ő tehet! – kiáltott egyre hangosabban. – Te nem ilyen voltál. Hozd vissza az életvidám, laza Sera-t, aki ha elmosolyodik, millió farok feláll! – ráncigálta a vállam.
- Hogy jön ide, Timothy? – értetlenkedtem.
- Úgy, hogy te még mindig nem tetted túl rajta magad. Épp ezért nem tudsz írni sem. Csak a saját életedet nehezíted ezzel. Felejtsd már el! Teljesen be vagy savanyodva, már rád sem ismerek. – konyult le az ajka. Tiffany szavai, késként döftek mellbe. Pont azt mondta ki, amitől a legjobban féltem. A szemei, mégis olyan gyengéd kedvességet árasztottak, hogy végül elsírtam magam. Mióta szakítottam Timothyval, egyszer sem sírtam. Talán erre volt már szükségem, hogy kiadjam magamból a régi feszültséget. Na tessék! Itt vagyon, huszonhárom éves pasi létemre, aki a legjobb barátja vállán zokog...aki egy nő! Van ennél szánalomra méltóbb? Eddig, mindig én pátyolgattam így, ahogy most ő, engem. Az ő szavai, mégis változásra késztettek engem. Nyers volt, szókimondó és őszinte. Így hát, Tiffany segítségével elkezdtem rendbe tenni az életemet, de legfőképp a lelkemet.

Épp a kanapén ültünk és kedélyesen nevetgéltünk, valami marha hülye filmet nézve, mikor megcsörrent a telefonom. Izgatottan kaptam után. A hang...ismerős volt.
- Szia bogaram! – hallottam Frederik bácsi hangját. – Hogy vagy?
- Szia Frederik bácsi! – köszöntem neki vissza. – Azt hiszem, most már sokkal jobban.
- Ennek őszintén örülök. – nevetett a bácsi. Azért kereslek, mert itt Broxon az egyetemen, lesz egy jó kis verseny. – mondta szinte nevetve.
- Pontosabban? – érdeklődtem kíváncsian. Tiffany is közelebb hajolt és lélegzet visszafojtva hallgatta.
- 1 hónapig tart. Egy kissé...macerás verseny! – nevetett. – Kötetlen hely és élelem. Magyarul, ott alszol és azt eszel, amit akarsz. Fel kell találnod magad. – ecsetelte. – De, te ne aggodalmaskodj, mert neked már lerendeztem a szállásod. – mondta sejtelmesen.
- Jesszusom. – nyeltem egyet.
- Na...nem kell megijedni. Csak a tanári szobámról van szó. – nevetett tovább. ~ vidám egy bácsi! – Mindened meglesz, ha jössz. Meglepődnél, hogy mi minden van, abban a szobában. – szólt. Nos, ha Frederikről van szó, akkor én már semmin sem lepődök meg.
- Rendben, vállalom! – adtam végül meg magam. Tiffany, sűrűn bólogatott mellőlem és elégedetten csapta össze két tenyerét.
- Felírlak. Te vagy az első a listán, drágaságom! – közölte. – Hé, Sera! Te vagy a legjobb...- mondta szipogva. Tiffany ismét eszeveszett módon bólogatott.
- Hála Tiffnek! – mondtam.
- Na igen...Tiffany egy tünemény. Bárcsak egy kicsivel idősebb lenne... – sóhajtott szomorúan.
- Fred, te vén kujon! – méltatlankodott mellettem Tiffany, akinek az arcán egy pír jelent meg és az elégedettség ült ki az arcára. „ – Na...ennyit erről!” – gondoltam magamban. Nem vagyok hülye és nem is volt nehéz rájönnöm, hogy Tiffany, igencsak régóta dédelget, nem épp nemiségtől mentes vágyakat a bácsikám iránt. -– Jó, jó! Vettem a lapot. – próbálta menekülőre fogni a bácsikám. – Hétfőn kezdődik el a verseny. Kulcs, a kép mögött lesz, így be tudsz menni a szobába. Több infót sajnos nem adhatok! – darálta.
- Te...- lázadtam fel, – te ugye megfektetted az egyik rendezőnőt? – kérdeztem az egyértelműt.
- Hisz ismersz! – csak ennyit mondott, majd a sípolás jelezte, hogy megszakadt a vonal.Ha harc, hát legyen...Frederik bácsi szavai, új reményt adtak nekem, a boldogságra. Tiffanynak hála, pedig rájöttem, hogy nem csak az az átkozott létezik. Élvezd ki, hogy élsz! Szexelj sokat, annyi pasival, amennyi csak az ínyedre van. Ezt szajkózta végig, míg megpróbálta rendbe hozni, a fél éves lestrapáltságot a pofámon. Vágott egy kicsit a hajamból, miután megmosta a samponjával, ami megjegyzem, hogy női illatú volt és a frászt hozta rám ezzel. Az eredmény mégis nagyszerű volt. A tükörből, a Timothy előtti önmagam nézett vissza rám. Pár centivel rövidebb lett a hajam, amit Tiff, ügyesen lófarokba hátra kötött. Szemeim alatt sem volt már karika, talán a remény miatt kisimultam. Vagy csak a kiadós bőgés miatt...
- Rajta hapsikám, pakolj! – adta ki az utasítást barátom, így már időm sem maradt tovább bámulni magamat a tükörben. Tiffany, meg folyton hozta elő a szekrényemből a ruhákat és őszintén rácsodálkoztam, hogy ezeket még tényleg én vettem...anno. Mióta elhanyagoltam magam, mindig valami rossz, lógós cuccban jártam itthon, hol ott, tele volt a szekrényem márkásabbnál márkásabb göncökkel. Na, ez az én formám. Szerencsémre, a buszmegálló pár lépésre volt csak tőlünk, így nem kellett sokat kutyagolnom. Marha nagy szerencsémre, a busz tömve volt emberekkel, ezért úgy ültem le, hogy szét sem néztem, csak levágtam magam egy üres helyre. Broxon, harminc percre volt City St. Lagos és Winny St. Roush között. Nem baj, a kocsim a bácsikámnál van, tehát ott fog parkolni az egyetemen. Végre megérkeztünk. Az egyetem tornaterme, hatalmas volt. Sok-sok női és férfi zuhanyzóval és öltözővel felszerelve. Ami viszont ennél is jobban megdöbbentett, az Frederik bácsi, „ tanári szobája” volt. Elsőre, nem tudtam eldönteni, hogy egy gyönyörű szobát, vagy egy kéjlakot látok-e. Balra egy kis kanapé volt, amit szemügyre véve rájöttem, hogy valójában egy szétnyithatós, három személyes, franciaágy, amit a fal és a szekrény zárt közre. Mellette egy íróasztal, rajta egy számítógéppel, aminek különösen örültem, mivel a sajátomat lenyúlta Tiffany. A szoba végében, egy feltűnően üres fal árválkodott, amit megérintve rájöttem, hogy csak egy egyszerű tolóajtó. Ekkor, elkezdtem kételkedni bácsikám, valahai épelméjűségében. Mikor beléptem, teljesen leesett az állam. A helyiség, úgymond fürdőszobaként funkcionált. Egy sima kád helyett, mégis egy hatalmas pezsgőfürdő szerűség volt. Az jutott eszembe, hogy ezt, mégis hogy a fenébe hozta ide be, a bácsikám? Kiléptem a helyiségből, vissza a szobába. Az íróasztalon egy levél árválkodott, amit izgatottan bontottam fel. A bácsikám írt, arról, hogy sok szerencsét kíván és hogy élvezzem ki a szobája adta kényelmet és a benne rejlő lehetőséget. Apró betűkkel megjegyezte, hogy annyi kant hordok be, amennyit akarok, csak ne tudja kik azok, mert még csak hallani sem akar róla, hogy melyik mocsok fekteti meg az ő kedves, egyetlen kis unokaöccsét. Az utolsó sorokon majdnem sírva fakadtam. „ – Te vagy a legfontosabb az életemben. Ha téged látlak, mindig apád, az egyetlen kisöcsém jut eszembe. Jóságos, meleg mosolyod tőle örökölted. Mikor nézlek, kicsit úgy érzem, hogy Ő, mégsem halt meg.” Nagyon jól esett ez a levél és teljesen feltankolt önbizalommal. Úgy éreztem, hogy újra a régi vagyok, újra erős és magabiztos. Ami csak annyit jelentett ebben a pillanatban, hogy este már kefélni akarok. A régi énem pedig, mindent elér, amit csak akar. Tudtam, hogy ez az egész eltunyulás, csak is Timothy hibája volt. Engem, aki megtanultam kezelni a gyászt, nekem, aki tizenhat évesen a saját lábamra álltam...nekem, aki mindenkibe lelket öntött, nekem...nekem az érzelem a gyengém. Sebezhető és kihasználható vagyok. De most már nem! Visszakaptam az életemet, amit jó alaposan ki is fogok használni. Levágtam az ágyra a bőröndöm és kivettem belőle a ruháimat. Úgy döntöttem, hogy mielőtt elmerülök a habos gyönyörben...mármint a kádban, megnézem a kinti plakáton, hogy mikor kezdődik a tájékoztató gyűlés. Remek, hétkor. Addig még van időm. Visszacsattogtam a szobába, közben megfigyeltem az udvaron ácsorgó ember csoportokat. Zöme fiú volt, bár akadt itt-ott egy lány is. Az egyik csoport mellett elhaladva, egy barnás-szőke hajú, piercinges srác meresztette rám a szemeit. Éreztem a tekintetén, hogy legszívesebben, most azonnal a falhoz kenne és felfalna. Na abból most nem eszel! De később...
Boldogan merültem el a kádban, mikor az enyhén rezegni kezdett. A telefonom volt, amit rögtön fel is vettem.
- Ah, ürülök, hogy végre felvetted! – szólt idegesen Tiffany.
- Gond van Tiff? – kérdeztem ijedten.
- Van...egy pici. – kezdett bele. – Az a helyzet, hogy Kazy is ott lesz a sleppjével. – hadarta el.
- Nem jelent gondot! – mondtam. – Nincs azok között a marhák között, legalább egy helyes és értelmes? – kérdeztem izgatottan.
- Várj...de, igen ha jól emlékszem, valami Kevin! Olyan aranyos, de férfias arca van. Szőke és kék a szeme. Ő talán az egyetlen, akinek van némi esze. – vázolta fel.
- Jól hangzik! – nyaltam meg ajkam szélét. – Leteszlek!
- Sok sikert, szia! – köszöntünk el.
A dolog, roppant egyértelmű volt, csak rosszul álltam hozzá. Az idő nem rajtam nevetett korábban, hanem az új remény sugarait küldte el hozzám.
A tájékoztató, a parkban volt, ahol kellemes szellő és a nap meleg sugarai szűrődtek át a lombokon. Rengeteg ember állt a tisztáson, egy pont felé összpontosítva, előre ahol öt ember állt. Három öltönyös férfi és két nő. Az egyik nőt megismertem. Clair Eggi's volt még egyetemistaként ismertem meg. Évfolyamtársak voltunk, de túl sokat nem érintkeztünk. Nekidőltem az egyik odvas fának és vártam, hogy elkezdődjön. Balszerencsémre, mikor balra pillantottam, a legkevésbé kedvelt ember állt mellettem a bandájával. Elég vegyes társaság volt, ritka bamba kifejezéssel az arcukon. Nem úgy, mint Kazynek, akin az arcán, a mohó sóvárgás vigyorgott. Mikor észrevett, kéjesen rám mosolygott és megnyalta az ujját, majd gyors mozdulatokkal ki-be kezdte huzigálni a szájában. Utalva ezzel, hogy igazán lecidázhatnám. Nos a válaszom nem is lehetett volna egyértelműbb, felmutattam a középső ujjamat. Meglepetésemre viszont, ott állt a sorban a szőkés-barna hajú srác, akivel délután az udvaron kacérkodtam. Küldtem felé egy sejtelmes kacsintást és mosolyt, mire jólesően elmosolyodott és mutogatott valamit. Ha jól vettem a jelet, kb. azt jelezte, hogy ennek vége, akkor találkozunk kicsit arrébb. Bólintottam és már fordítottam volna is el a tekintetem, mikor a mellette álló magas, aranyszőke hajú fiú, rávillogtatta mérges, lenéző, kék tekintetét. Összeállt a kép, hogy ő lesz Kevin. Észbontó. Szóval Kazy bagázsában, van összesen két értelmes ember, akik közül az egyiket ha minden jól megy, hamarosan a karmaim közé kaparinthatom. Viszont a másik srác Kevin, valahonnan marha ismerősnek tűnt, de nem ugrott be, hogy honnan. Töprengésemből, Clair hangja rántott vissza, aki megszólalt végre.
- Üdvözlök mindenkit! – ezen szavakat hatalmas üdvrivalgás kísérte. Elmondta azokat a dolgokat, amiket eddig is tudtam a szállásról és a kajáról. Azután jött a többi, lényegesebb infó.
- A tanári szobába, csak engedéllyel lehet belépni. Frederik tanár úr azonban értesített, hogy a szobája ár használatban van. Tehát az tiltott terület. – jólesőt kuncogtam magamban. – Szóval, ez alatt az egy hónap alatt, egy Természetvédelmi Pályázatot kell összehozni. Erre az egész hónap rendelkezésetekre áll. Van három témakör, ami biztos befutó lesz. Ezek megtalálásához, kiérdemlitek, megkapjátok a legjobb segítséget. Ez a három téma, egy-egy borítékba van téve és eldugva az egyetem környékén. Nektek kell megtalálnotok. Akinek mégsem tetszene a pályázatírás, annak is van más lehetősége. Elrejtettük a kulcsot, ami a pénzt rejtő ládát nyitja. Aki azt akarja megtalálni, annak nehéz dolga lesz. Ennyi pénz nem adunk oda egykönnyen. Ezen kívül...- folytatta megállás nélkül, – kétezer vörös szívet rejtettünk el. Aki megszerez belőle összesen ezret, az támpontot kap a kulcshoz. Ha valaki, mégis megtalálná mind a kétezer szívet...az automatikusan megkapja a kulcsot. Jó szórakozást! – fejezte be végre és én ennek őszintén örültem. Úgy gondoltam, hogy ezt rövidebben is elmondhatta volna. A végére, mire befejezte, totálisan sikerült beépítenem a seggemet az odvas fatörzsbe.

A társaság, félelmetes sebességgel oszlani kezdett. Mindenkit feltüzelt a pénz és a verseny szelleme. Clair az iratait pakolgatta, még mindig ugyan olyan esetlen volt, mint régen, de látszott rajta, hogy teljesen megkomolyodott. Lassan odalépdeltem hozzá és a viszontlátás öröme nem maradt el. Hosszasan elbeszélgettünk, jó volt újra látni őt.
- Szóval...te vagy az, akit Fred bácsi, behálózott? – kezdtem feszegetni a témát. Clair sóhajtott elárulva ezzel önmagát, majd gyászos arcot vágott.
- Jól tudod, hogy sosem tudtam neki, ellenállni. –  igaza volt. Régen is mindig elvörösödött, ha a bácsikám a közelben volt.
- De hidd el Sera, semmit sem szedett ki belőlem! – kezdett mentegetőzni.
- Nekem nem kell a titkos infó, Clair! – mondtam egyenesen a szemébe. – Egyedül fogom megnyerni ezt a versenyt. – mondtam magabiztosan.
- Van egy ilyen sejtésem. Régen is mindent elértél, amit akartál. – nézett szemeimbe elrévedezve. Majd elköszöntünk egymástól és mindenki ment a maga útján tovább. Visszafelé baktattam és sűrűn szidtam magam, amiért papucsot vettem fel. Hirtelen reccsent egy ág és bal oldalt megmozdult valami. Beismerem, hogy megijedtem, mert már későre járt és sötétedett, de higgadtságom rögtön visszatért, mikor megpillantottam az egyik fa törzsének támaszkodó, szőkés-barna hajú fiút. Körülbelül, olyan magas volt mint én és meglehetősen csinos. Még a sötétben is jól látható volt, amint a hold ráeső fényében, megcsillant, az ezüst fülbevalója.
- Sokáig várattál. – szólt, majd egy határozott mozdulattal ellökte magát a fától.
- Bocs. – válaszoltam neki könnyedén, majd szépen lassan tovább sétáltunk.
- Alig bírtam lerázni, Kevet. – mondta bosszúsan.
- Mármint, a szőke srácot? Miért? – felgyulladt bennem a kíváncsiság szikrája.
- Nem tom’. Azt mondta, hogy ne menjek, mert nem éri meg. – vonta meg a vállát.
- Haha...valóban? – jó hogy sötét volt, mert így a srác nem láthatta, hogy arcom teljesen elkomorul. Kezdtem nem kedvelni, ezt a Kevin nevű pasit. –...és erre te? – kíváncsiskodtam.
- Azt mondtam neki, hogy azt majd én eldöntöm. – vont vállat ismét. Együtt vágtunk át a parkon. Útközben a srác, akit mint megtudtam Leonak hívtak végig dumált. Nem különösebben izgatott a dolog, de mivel kedves akartam lenni, hallgattam. Persze önmagamban, meg azt a Kevin gyereket szidtam.
- Nézd, de király! – szólalt meg váratlanul, mikor egy kis fahídhoz értünk. Őszinte gyermeki rácsodálkozása, teljesen felizgatott. Hátulról átöleltem, ami egy kicsit meglepte, de olyan volt, mintha végig erre várt volna. Bátran hátrafordult és szemből ölelt át, majd elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség és már meg is csókolt. Eleinte alig bírtam tartani vele a tempót. Régen csókolóztam már, úgy fél éve. Persze ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Ó, anyám! Mi a fenére gondolok, mikor épp itt ölel és szinte felfal egy olyan pasi, akitől még a lábam is remegésnek indult. Lassan vállaimra tette mindkét kezét és lefelé kezdett tolni. Értettem én a célzást és nem is féltem megtenni. Most már, előtte térdeltem és fogaimmal húztam le a cipzárt, amitől ő, teljesen felajzott. Nyelvem hegyével érintettem meg lassan, kéjtől izzó szerszámát, amin már meg is jelentek az első gyönyörcseppek. Nyelvem fel-le cikázott, az igencsak kívánatos szerszámán, és élvezettel néztem, ahogy belemarkol a híd korlátjába, mikor teljesen magamba szívom. Éreztem, ahogy remeg a teste, de egy percre sem eresztette el őt a szám. Ajkaim úgy fonták közre, mint rabot a bilincs. Megállíthatatlanul remegett, míg végül fel nem adta és fel nem rántott magához. Mohón ültetett fel a hídra és rántotta le a nadrágom, ami amúgy is könnyen megadta neki magát. Először csak simogatott, majd ő is a szájába vett, aminek az lett az eredménye, hogy kéjesen nyögdécselve arcon élveztem őt. Azonban már időm sem maradt, hogy bocsánatot kérjek, mert lenyalta nedves ujját, majd arcát és ujjaival a fenekembe hatolt. Olyan isteni érzés volt, amelyet már régen élhettem át. Való igaz...ez már nagyon hiányzott. Görcsösen markoltam a korlátot, mikor egy mozdulattal belém lökte magát. Ajka, ajkamra tapadt és már munkához is látott. Egyre vadabbul és erőszakosabban lökte belém magát, amiből végül az lett, hogy pár lökése után, hátravetettem fejem, amit széthulló hajam követett és hatalmasat nyögve elélveztem. Ahogy Leo, figyelemmel kísérte extázisom, eszeveszett módon remegni kezdett és egész egyszerűen belém élvezett. Komoly félelmem volt, hogy a bennem szétáramló forróságtól, újra elélvezek majd. Egy rövid ideig, egymást ölelve pihegtünk még, majd lassan visszahúzta nadrágját.
- Savanyú a szőlő! – mormogta maga elé.
- Mit van? – kérdeztem meglepetten.
- Semmi...csak eszembe jutott, amit Kazy mondott rólad ma. – nézett szembe velem.
- Oh, biztos borzalmasan „ kedves” lehetett. – mondtam gúnyosan.
- Azt mondta, hogy annyira jó segged van, olyan kis feszes és mennyire szívesen telepakolná. Csak az a baj, hogy frigid vagy! – mondta kuncogva.
- Ha Kazyről van szó...valóban az vagyok. – meredtem magam elé.
- Haha...nekem nem úgy tűnt. Tényleg feszes segged van. – markolt bele fenekembe. – Méghozzá nem is akármilyen. Örülök, hogy nem Kazyt, hanem engem választottál ma. – mondta, majd szorosan magához húzott és megcsókolt búcsúzóul. Felöltöztem és indulóra fogtam. Nehézkesen kezdtem el lépkedni, mert addigra, rohadtul kezdett a seggem fájni. Amint kifelé értem a parkból, egy alakra lettem figyelmes, akit az utcai lámpák világítottak meg. Gyönyörű, szőke üstök kezdett szemeim előtt kibontakozni. Próbáltam őt, nem figyelembe venni, azonban úgy tűnt, hogy vele ezt nem lehet megtenni. Mikor elhaladtam mellette és ügyet sem vettem rá, méregbe gurult és a kezem után nyúlt. A fához szorított és mindkét kezemet lefogta. Szemeiben düh...és elkeseredés, vegyesen keveredett.
- Mi a fene? – kérdeztem idegesen.
- Gratulálok! – mondta cinikusan.
- Mégis mi a faszomhoz? – értetlenkedtem.
- Ahhoz, hogy szépen lassan, mindenki kurvája leszel!